Orvosnál a magánklinikán

Az e heti orvosi vizsgálatra a magánklinikára mentünk, mert B. doktor csütörtökönként itt is rendel. Egy ismerős ajánlotta, hogy az itteni ultrahangos mérés pontosabb, jobb felbontású képet mutat, próbáljuk ki ezt is. A vizsgálat ugyanannyiba kerül, mint a doktor másik magánrendelőjében, így nem sokat vaciláltunk, ide programáltattam be magam.

Fél 6-ra kellett menni, és Katica felügyeletére Nusi mamát hívtam, akivel a magánklinika előterében maradt a lányunk. Istivel bementünk az orvoshoz. Miután megérdeklődte, hogy érzem magam, következett az ultrahang vizsgálat, ami a következő eredményeket adta:

1-es magzat: DBP (Biparietaler Durchmesser, biparietal diameter, vagy bip-s a fej szélessége, a két halánték közötti távolság): 81 mm, HC (head circumference – fejkörfogat) : 294mm, AC (abdominal circumference – haskörfogat): 286 mm, LF (Femur Länge, femur length, azaz a combcsont hossza, ami a magzat leghosszabb csontja, s mérete a baba hosszanti növekedéséről ad információt): 64 mm, ezekből az adatokból 2000 grammos kisbabára lehet következtetni, azaz egy 32 hetes és 5 napos magzat méretei.
2-es magzat: DBP 80 mm, HC: 294mm, AC: 283 mm, LF: 63 mm, ezekből az adatokból 1900 grammos kisbabára lehet következtetni, azaz egy 32 hetes és 4 napos magzat méretei.

Ami az itteni vizsgálat előnye, hogy sikerült mindkét kisbaba fejét 3D-ben is megnéznünk. Babák feje ugyanúgy, mint két héttel ezelőtt, „cap la cap”, azaz fej a fejnél, és be vannak állva rendesen a szüléshez, fejjel lefele mindkettő. Az immár eléggé nagy méretű babákból nagyon kevés nézhető ebben az időszakban 3D-ben, de megkaptuk emlékbe az egyiknek az arcát:

Na, kire hasonlít?

Lakásátalakítás 32. hetes ikres-pocakkal

Régóta tervezzük, hogy alakítani kell a lakóhelyen, ahol albérletben vagyunk, mert a meglévő helyzet nem megfelelő még két kisbaba fogadására. Azzal kezdődött az egész, hogy felmerült annak a szükséglete, hogy Katicának egy saját teret alakítsunk ki, ahol játékai lehetnek, ahol aludhatna is, és ahol jól érzi magát. Amikor a galériázás mellett döntöttünk, a választás a kisebbik, számítógépes szobára esett. Elkészült Isti tervrajza:

A galéria alá tárolóhelyeket, illetve az én meg az Isti számítógép-asztalát terveztük. Talán zsúfoltnak tűnik ez a terv, de így egészen jól hasznosítható a rendelkezésünkre álló tér, s megmaradhat a másik szoba a pici babákkal való foglalatoskodásra. Persze, onnan sem zárhatjuk ki Katicát, de hogy hogyan járunk el, azt majd megmutatja a gyakorlat a jövőben.

Isti a tervet továbbküldte a mesterembernek, egy régebbi asztalos ismerősének, aki kicsit átrajzolta, majd elkezdtük a bútorokat is betervezni. Íme az asztalos által átrajzolt változat:

Az alsó szintek alá szekrényeket és fiókokat terveztünk, a középső szint alá én beférek állva, ide terveztük az én számítógépemet, az alvóhely alá pedig már Isti is befér, ide kerülhet az ő munkaasztala. Mindenkinek meg lett tervezve a maga kis zuga, kezdődhetett a munka.

Arra kértem a Keresztapámat, jöjjön el segíteni, a szobát kiüríteni. A falak már piszkosak és kopottak voltak, átmeszelésre szorult ez a szoba. A szőnyeg is tönkre ment, azt is cserélni kellett.

Múlt szerdán este érkezett meg Keresztúrról a Keresztapám, csütörtökön kiürült a szoba. Katica furulyaszóval és tánclépésekkel kíséri a munkát, biztatja a falakat glettolókat:

Maga a glettolás hosszúra nyúlt, ugyanis több helyen lehullott a vakolat már a meszelés megkezdése után is. Így aztán pénteken, a meszelés napján a két réteg mész felvitele újabb és újabb meglepetésekkel járt, de Isti kitartóan korrigálta a hibákat. Péntek délben visszautazott Keresztapám, aki nagyon sokat segített, így én megkímélhettem magam. Isti estére fejezte be a második festékréteg felvitelét, majd késő éjszakába nyúlóan kitakarítottuk a szobát (természetesen, én csak a könnyebb munkálatokat vállalhattam), s a meszeléssel járó port, lábnyomokat és foltokat a konyhából, a fürdőszobából és az előszobából is kipucoltuk.

Katica péntek délutántól szombat késő délutánig Nusi néninél volt, ott is aludt. Jól haladtunk, így aztán szombat délben, amikor megérkezett az asztalos, a falak már szárazak és gyönyörű szép fehérek voltak, s a szőnyeg is fel volt téve – elkezdődhetett a szerkezet összerakása. Nekem már csak a konyhai munka maradt, Isti segített Attilának, hogy felszereljék az előre kifaragott és lefestett gerendákat.

Jókedvű beszélgetés mellett hamarosan állott a lábán a szerkezet, s már csak a deszkázás volt hátra:

Mire Nusi mama és Attila hazahozták Katicát (aki az autóban hazafele elaludt), és mire este fél 8 fele hajlandó is volt megébredni, már készen állott a galéria három szintje, kislányunk felsétálhatott az egyelőre még korlát nélküli lépcsőn. A be nem fejezett, de veszélyes részekre ideiglenesen deszkák kerültek, nehogy Katica leessen egy óvatlan pillanatban. Megbeszéltük az asztalossal a galéria felső szintjeire, illetve alá kerülő részekre tervezett bútorokat, és fél 10 fele végre Katicát is elkezdhettem altatni. Persze, még nem az új helyen, amit ő furcsált is, meg is kérdezte: „miért nem alhatok az új birodalmamban?”, miután többszörösen megjárta fel-alá a lépcsőfokokat:

Hátra van még a bebútorozás és a lámpák átszerelése. Isti éjszakába nyúlóan behelyezte a számítógépeinket és munkaasztalainkat a nekik szánt helyre, az internetet és a hálózatot is bekötötte a gépekbe. Nagyon gyorsan meglett mindez, és amennyire féltem ettől az egész átalakítástól, így most utólag nyugodt vagyok, hogy nagyjából készen vagyunk.

Vasárnap reggel már az új helyemen számítógépezhettem, napközben Katica is jórészt a maga „birodalmában” tartózkodott. Látogatója is volt már az új lakásán: Csala és Sarolt tértek be hozzánk édesanyjukkal, Mártával. A kislányok a süteményt a galériában fogyasztották el, Katica meg nagyon élvezte, hogy megvendégelhette őket.

Közben Isti a házigazdával, illetve a Misi segítségével elszállították a fölöslegessé vált bútordarabokat, míg én felvittem Katica kis asztalát és székét: a mai rajzolás már az új helyen történhetett.

Én lenn, Katica fenn, időközben ő lesétált a középső szintről az alsóra, ahonnan az én „birodalmamba” látott be, itt mutatta meg újabb és újabb rajzait, s innen követte, mivel foglalkozom én:

Jól látható, izgalmas napokat él át Katica. Bár tagadhatatlanul örül az új lakosztályának, sajnos még nem költözhet be, s talán emiatt is, talán az egész átalakítás miatt, néha stresszesebb, nyűgösebb a kelleténél. Egy átöltöztetés vagy pelenkacsere hosszas huzavona eredménye, időnként órák telnek el, míg meg tudjuk győzni ezek szükségességéről. Remélem, a dackorszak, ha már hamarabb elkezdődött nálunk, hamarabb véget is ér, mert fárasztó tud lenni egy-egy ellenkezés-sor.

Fontos, hogy mindannyian meg vagyunk elégedve a galériával, az új alvótérbe már a matrac is felkerült, és egészen jó lett mindenik rész. Megbeszéltük, vicces lesz majd, de lehet, hogy sor kerül arra is, hogy mindannyian itt fenn alszunk majd, ha Katica nem akar egyedül fenn aludni. Ki tudja?

Bátortalanul indultunk neki ennek az egész átalakításnak, több kölcsönre szorultunk, amelyekért ezer köszönet. Hálásak vagyunk, hogy Zsolti, Isti öccse segített, hogy mindez végül rendesen megépülhessen, és be is tudjuk rendezni úgy, ahogy megálmodtuk. És a Keresztapámnak is köszönjük a messzi távolból való nehézkes felvonatozást és sok-sok segítséget, Nusi néninek meg mindenek mellett a Kata-felügyeletet. Azt hiszem, ha csak magunkra lettünk volna utalva, semmi sem lett volna ebből az egészből. Jó, hogy túl vagyunk a nehezén.

Ej-haj, mi vár ránk?

Több minden megjelenik a gyereknevelésről, és az iskolás korú gyerekeknél felmerülő problémákról, így akarva-akaratlanul is előre tájékozódom. Az egyik úgymond rémhír arról szól, hogy kötelezővé tették, hogy csak 7 esztendősen lehet iskolába adni a gyerekeket. Nem tudom, igaz-e, egyelőre csak hallottam róla, de furcsának tűnik. Katica ezek szerint közel 7 és fél évesen mehet csupán iskolába. Csak arra gondolok, hogy én (illetve a szüleim) annak idején percet sem akartam tovább halasztani az első osztály elkezdését, 6 és fél évesen mentem iskolába, és örömmel, lelkesen tettem azt. Emlékszem, mennyire lelkesedtem azért, hogy végre beülhettem az iskolapadba. Sőt, napközibe is 2 és fél évesen mentem, talán én voltam ott a legkisebb, de mennem kellett, mert a szüleim dolgoztak. Megszoktam az új helyzetet, könnyen alkalmazkodtam mindig, és nem sírtam. Lehet, hogy mindez két nagyobb bátyám hatására történt, de én is velük akartam bekerülni a tudás végtelennek tűnő birodalmába. És akkoriban ennek egyetlen lehetséges útja volt: az állami intézmény. Lakókörzetenként le volt osztva, ki melyik állami napközibe vagy óvodába, illetve iskolába mehet, nem voltak alternatívák.

Ma már sok minden megváltozott, sok lett az alternatíva is, ami nem is lenne baj, bár sokakat összezavar a sok divatos irányzat. A baj csupán az, hogy sok a gond a neveléssel, az iskolával, a tantervekkel. Ez derül ki Vekerdy előadásaiból is (nemrég volt Erdélyben, s olvastam róla, emiatt ez a bejegyzés is), ez derül ki ismerősök beszámolóiból is.

Sokféle gyerektől sokféle hatás éri a saját gyerekünket, és kétségbeesve próbálnánk óvni a magunkét a rossztól, de mindhiába. Nemrég felmerült egy igencsak riasztó eset a Kismamaklubos levelezőlistán: egyes óvodákban ha szomjas a gyerek, és vizet inna, akkor nem adnak, mert a dadáknak és óvónéniknek megerőltető utána még pisilni is elkísérni a kicsiket. Így aztán jó néhány óra szomjazás után a gyerekek kiszáradva érkeznek haza az óvodából, s a szülők meglepődve nézik, ahogy próbálják szegények pótolni a napi vízadagot. Ez is szorongáshoz vezet, kétségtelenül, Vekerdy Tamás viszont sok más módon felmerülő szorongásról beszél.

Tetszik nekem az a Vekerdy-féle alapelv, hogy „iskoláinkban kapjon nagyobb teret a művészet, mivel ha a pedagógia értelmesen használja a zenét, a rajzot, az anyagok alakításával történő önkifejezést, oldhatóvá válik a szorongás, az iskola a kényszerek birodalmából a felszabadult gyermeki öröm világává alakítható”. Magam is hajlok arra, hogy saját gyerekeimet – ha csak lehet – művészeti nevelésben részesítsem. De vajon nem lesz ez is egy idő után teljesítmény-centrikus? Vajon nem vezet ez is előbb-utóbb szorongáshoz? És sok ilyen és hasonló kérdés lenne még. Egyelőre van még 9 és fél hónapunk addig, míg első lányunkat óvodába küldjük,  addig még tanulmányozhatjuk, milyen irányba rugaszkodik el a neveléstudomány, és mi az, ami ebből mifelénk is megvalósul a mindennapi óvodás és iskolás gyakorlatban.

Még két Katóca-rajz

Nem kommentálom, szabadon értelmezhető…

Katica 2 és fél, az ikrek a 32. hét kapujában

Éjszaka van, túlléptünk éjfélen, s éppen ilyenkor indultunk 2 és fél évvel ezelőtt a kórházba Istivel, hogy megszüljem Katicát, aki reggelre világra is jött. Most újra terhesen, lepörögnek előttem ezek az események, és örülök, hogy nemsokára három kisleány anyukája leszek. Kérdés: vajon hagynak-e majd időt folytatni ezt a netes naplót? Most is csak éjszakánként sikerül beírni ezt-azt.

Itt az ideje, hogy újra összefoglaljam, mit tesz és mit nem Katica ennyi idősen. Már maga is kezd tisztában lenni az idő fogalmával, használja a múlt, a jelen és a jövő időt. Ami a legfontosabb: igen kreatív korszakba lépett, elkezdett olyan képeket készíteni, amelyek ábrázolnak is valamit. Már több rajzát betettem az előbbi bejegyzésekbe, s a jobban sikerülteket ezután is berakom, hadd maradjanak meg, mert amúgy a sok berajzolt lapot lehetetlenség lenne megőrizni.

Játék közben is hasznosítja a képzelőerejét, ami sok esetben a hallott-látott népmesékből táplálkozik. Az építőkockákból nagyon különböző dolgokat alkot, gondosan sorba helyezi azokat méret vagy színek szerint is, toronyból pedig már akkorát épít, amekkora épp nem dől össze, majdnem az összes kockát belekombinálva. A rajzain és az építőkockákból kirakott figurákban is folyton visszatérő motívum nála az Apa, az Anya és a Katicájuk elem (ő nevezi meg így azokat), de már több esetben megjelentek a kistestvérek is. Próbáljuk felkészíteni az ikrek fogadására, bár egészen biztos vagyok benne, nehéz lesz neki egyszerre két kisbabát elfogadni, és rögtön szeretni is, mihelyt nagyon sok figyelmet és gondoskodást rájuk kell majd szentelnünk. Remélem, hogy már elég érett lesz, mire megszületnek.

Az utóbbi időben Katica egyre bonyolultabb tevékenységutánzó és szerepjátékokkal foglalja el magát. Ha látja, hogy valami dolgunk van, eljátszik egyedül. Fontos neki, hogy maga mellett tudjon, de plüss állataival vagy babáival hosszasan beszélgetve, önállóan játszik, egész történeteket forgat le velük. Ilyenkor is megfigyelhető, hogy nagyon gazdag a szókincse, sok nyelvtani szabályt betart. Régóta már, hogy összetett mondatokkal fejezi ki magát, és ragoz is. Néha még mondd engedet a téged helyett, engünket minket helyett („Ne vígy engünket a kísértésbe…”) – nagyon viccesen hangzik. Folyton kérdez, csacsog, s újabban közben fel-alá jár, akár az apja telefonálás közben.

Az utóbbi hónapban az egyik családi főtéma a bilizés. Örülnénk, ha az ikrek születése előtt leszokna a pelenkázásról, hiszen egyszerre két babát éppen elég lesz tisztába tenni. Ám úgy tűnik, Katica idegrendszere még nem kellően fejlett a bél- és hólyagműködésének szabályozásához: nem bírja tartani, ha jön a pisi vagy a kaka, s idejében szólni. Olyankor mégis velünk örül, amikor sikerül eleget tennie a várakozásnak, mert ment valami bilibe. A „nem kell pisilni/kakálni?” kérdésünkre minden esetben nemleges a válasz, magától nem kéri a bilit.

Egyelőre még nem eléggé önálló: nem öltözködik egyedül, és etetéskor is elvárja, hogy én kanalazzam be neki az ételt. Bár kap a kezébe kicsi kanalat vagy villát, de azzal csak kavargat, némelykor a villával felszúr valami darabosabb élelmet, és be is célozza a szájába, de nem ragaszkodik ahhoz, hogy önállóan egyen. Elaludni sem akar egyedül, s ha éjjel megébred, és nem vagyok mellette, akkor sír, míg bemegyek, így már nyugodtan visszaalszik.

Általában barátkozó, de vannak helyzetek, amikor szégyenlős vagy zárkózott. Ha csenget valaki a kapunál, behúzóik egy zugba, és eltelik kb. 5 perc, míg elkezd kommunikálni. Ha valaki kérdez tőle valamit, gyakran az ellenkezőjével vág vissza (Hogy vagy Katica? „Nem hogy vagy…”; „Nem vagyok Katica, én csak egy szegény leány vagyok…”) Persze vannak kivételek, embere válogatja, van akivel egészen kedvesen elcseveg. Kiszámíthatatlan ilyen szempontból. Az utcán általában visszahúzódó, tart az emberektől, fél a kocsiktól.

Saját igényeit mindenki másé elé helyezi, ha valamilyen vágya meghiúsul vagy csalódás éri, akkor sírás van, illetve hisztisen fekszik le a földre. Vannak nyűgösebb periódusai, talán a fáradtság, talán a bilire-szoktatással járó esetleges stressz miatt, nem tudom.

Kézügyessége jól alakul, az írószereket és az ecsetet úgy fogja, akár a felnőttek, csavaros tetőket már le tud csavarni. Imádja a popsikrémet nyitogatni, és ha nem veszem észre bárhova felkeni. Filctollaira is visszateszi a kupakot, ha erre külön megkérjük, de elég gyakran száradnak ki ezek, mert éppen elhanyagolta. Néhány cipőjét fel tudja húzni, azt viszont még nem tudja, hogy melyik a jobb és melyik a bal lábbeli. Kabátfelvevéskor sem tudja, melyik kabátujjba dugja be a kezét. A fogkeféjével elszórakozik jó ideig (ha megmutatom hogyan, súrolgatja is a fogát), de gyakran csak újra és újra megvizezi a fogkefét, hogy utána befalja, kiszívja belőle a vizet.

Ismer néhány számot, beszédébe tűzdeli vagy felsorolja, de még messze áll attól, hogy tudatosan használja. Néha rajzol is számokat és mondja, hogy „zajzoltam számot”, vagy megkér, hogy mi rajzoljunk neki számokat, hogy aztán bekarikázhassa azokat. A színeket már több mint 1 éve mondhatni jól ismeri, most gyakoroljuk a sötét és a világos színváltozatok felismerését.

Egyre többet tud (vagy sejt meg) az ok-okozati összefüggésekről. Logikája még kezdetleges, sokszor jut téves következtetésekre, de elég gyakran ad bizonyítékot éleslátásáról is. Emlékezetből felidéz néhány mondókát vagy éneket, a furcsa az, hogy eddig csak egy minden értelem nélkülit, az Afacuka-fundalukát hallottuk tőle hibátlanul végig elmondani. Egyre több kérdést fogalmaz meg és hosszas, egyre élvezetesebb beszélgetéseket folytat velünk.

Ha más gyerekek is vannak körülötte, időnként kézenfogva elsétálgat velük (úgy vettük észre, jobban kedveli a nagyobb gyerekek társaságát), de gyakoribb, hogy inkább egyedül játszik.

Tudja, hogy a kistestvéreket a hasamban hordom, hogy ott növekednek. Puszit ad a hasamra, illetve megsimogatja kistestvéreit. Ha kérdezzük, gondolkodás nélkül elmondja, hogy Anya hasában vannak a kistestvérei, mutatja is. Szerintem ez az egész még eléggé elvont lehet számára, bár sokat beszélgetünk arról, milyen lesz, ha már megszületnek. Például, ma a Keresztanyámnak skype-beszélgetésen elmondta, hogy az ő kiságyában fognak aludni a kistestvérek. Nagyon várja, hogy megépüljön számára az új játszó és alvóhely, a galéria, amit az Anna, Peti és Gergő c. Bartos Erika könyvből látott, ebben ugyanis van egy történet arról, hogy galéria épül a nagyobb gyerekek részére. Mivel már a 31. terhességi hét is lejárt lassan, nap mint nap szóba kerül, hogy milyen lesz, ha már nem csak ő van.

November 1-jétől betegszabadságon vagyok, nem járok be dolgozni, és már másfél hónapja két heti rendszerességgel járok az ikrek vizsgálatára a doktorhoz. Utoljára a héten, 3-án voltam. Újabb vizsgálat november 19-re van betervezve. Mindkét fejecske lenn, szülőcsatorna irányában, egyik alább, másik rögtön fölé helyezkedve – talán versengés folyik, ki jöjjön ki előbb? 1600-1600 grammot olvasott ki az orvos a mérésekből, a szívhangot és a magzatvíz mennyiségét is rendben találta. Úgy tűnik, egyformán fejlődnek, ami nagyon jó eredmény ebben a terhességi szakaszban. Reméljük, most már így marad végig.

Közben vér- és vizelet analízisen is voltam, az eredmények közt van néhány csökkent érték. Így a kálciumszintem pótlásra szorul, azóta beveszem a napi 1 pezsgő kálciumot. A glukóz-szint is kisebb egy picit a normál értéknél, doktorom azt kérdezte, hányszor eszem naponta. Én mondtam, napi háromszor, plusz közben gyümölcsök. Hát azóta, hogy ezt tudom, még az édességet, a csokit is bátrabban bevágom.

Ami a babákat illeti, az elkövetkező héten lépnek 32. hetükbe. Ez egy fordulópont lesz, nagyon drukkoltunk, hogy nehogy ennél korábban megszülessenek. Ekkora simulnak ki arcukon a ráncok, fejüket pedig már haj fedi. Mostantól az a fontos, hogy a tüdejük is rendesen kifejlődjön. Az esetleges koraszülés esetére hétfőn beadattam a tüdőerősítő injekciót. Remélem, nem lesz újabb adagra szükség. Kb. 42 cm-esek lehetnek, és a jövő hétre még kb. 200 grammot magukra kell szedjenek, ami a mért megközelítőleges 1600-hoz hozzáadva 1800 gramm lesz gyermekenként. Mozgolódásukkal nincs gond, mostanra mintha már a baloldali is élénkebb lenne, felzárkózott a jobboldali, mozgalmasabb testvéréhez. A babák kiválasztása is mostanra már teljes gőzzel működik: naponta mintegy fél liter vizeletet üríthetnek a magzatvízbe. A fejlődéséhez szükséges tápanyagokat a lepényi keringésen keresztül kapják meg, de már el kellett kezdjék nyeldekelni a magzatvizet, amely természetesen folyamatosan pótlódik és cserélődik.

A lábam egyelőre nem dagad, ajánlott, hogy minél gyakrabban pihentessem. Visszereim sem lettek, megelőzésére körömvirágkrémmel masszírozom a lábam. A családi orvosomnál minden alkalommal mérik a vérnyomásszintem, amikor havonta egyszer megnéznek, utoljára 100/70 volt. Súlyom 69 kg, haskörívem: 113 cm.

Elkezdtem a kórházi csomagomba szükségeseket is összeírni. Egy részét Isti megvásárolta már a patikában és a gyógynövényes boltban. Ma összeraktam a babacuccokat is. Mostantól folyamatosan pótolom a hiányzó dolgokat, hogy minden együtt legyen, amire szükségem lehet majd. Előző terhességem idejéből már megvoltak a listák, csak összesíteni kellett. Szóval komolyan készülődöm. Katica is egyre több kisbaba cuccot lát a lakásban, csak úgy megbámulja a kicsi kezes-lábasokat, próbálom érzékeltetni vele, kb. mekkora testvérkéi születnek. Visszakérdez: „ilyen pici-pici?”. Még van egy adag babaruha, amit meg kell mosnom és vasalnom, ha ez is kész, már csak a kisbabák szekrényét kell elrendezni, illetve a Katica galériáját megépíteni. Terveink szerint a 34. terhességi hétre meglesz a kisebbik szoba meszelése, és benne elkészül a galéria, illetve annak berendezése is. Kissé izgatottan nézek elébe a következő, munkásabb hétnek, de remélem, sikerül magam megkímélni a plusz megerőltetésektől. Már nagyon várom, hogy mindennel elkészüljünk.