Szüléstörténet

Azzal hagytam abba a bejegyzéseket, hogy „talán hétfőn”. Nos a hétfőre szóló sejtésem több szempontból is valóra vált: a bejegyzés utáni hétfőn, azaz december 21-én befeküdtem a kórházba, rá egy hétre, szintén hétfőn megszültem, majd a következő hétfőn hazaengedtek a kórházból két újszülött kislányommal, Ágnessel és Veronikával.

De írom szépen sorban. Vasárnap este Nusi néni és Attila átjöttek, hogy elvigyék a lányunkat. Katicának készítettünk egy kis csomagot néhány napra (pelenkák, pizsama, ruhák stb.). Elköszöntünk tőle, szegény akkor még csak nem is sejtette, hogy két hétig csak nagyon keveset lát majd bennünket. De nem ellenkezett, örömmel ment elébe az újabb kalandoknak.

Miután vasárnap egész éjjel iszonyú száraz köhögés kínzott, csak forgolódtam az ágyban, és semmit sem tudtam aludni (Isti is ugyanígy köhögött), december 21-én reggel 10-kor megkerestem B. doktort az 1-es számú klinikán, úgy ahogy azt megegyeztük. Csakhogy a köhögés nem volt benne az egyezségben, s emiatt a doktor kénytelen volt előbb elküldeni a járványkórházba, mert a H1N1 járvány miatt szükséges ilyenkor ott is megvizsgálni mindenkit, aki meg van hűlve. Taxiba ültem, s átmentem a járványkórházba, ahol kis várakozás után fél óra alatt kivizsgáltak. A jelek szerint nem volt új influenzám, de kötelesek voltak az orromból és a számból is váladékot venni, amit Bukarestbe küldtek vizsgálatra – ez kellett eldöntse, hogy H1N1 esete forgott-e fenn, eredmény csak 4 nap múlva volt várható.

A járványkórházban írtak egy papírt, amin többek között szerepelt az, hogy a nőgyógyászati klinikán be kell fektessenek engem elkülönítve, és még egy kardiológiai vizsgálatra is el kell küldeniük. Újabb taxival visszamentem az 1-es klinikára, a doktoromnak látszólag nem tetszett a járványkórház utasítása, szerinte otthon is kezelhetném a hűlésem, de végül egy felettesi jóváhagyással mégis befektettek, ez így volt biztonságosabb. Én is így gondoltam, attól tartva, hogy az erős köhögési rohamok beindíthatják a szülést. Így végül, pár óra elteltével, dél felé már benn voltam a kórház második emeletén egy szépen rendbe tett, tévével, mosdóval ellátott kórteremben, elkülönítve, egy másik köhögős terhessel, akit másnapra császármetszésre programoztak. Isti behozta az első adag kórházi csomagom, így minden szükséges kellék megvolt a kórházi nyugalmamhoz.

Közben, amikor csak lehetett, hívtam Nusi nénit telefonon, Katicáról érdeklődtem, aki játszott, szórakozott, a telefonba nekem csak keveset beszélt.

A babák szívhangját és a méhösszehúzódások erősségét mérő monitorizálás még hétfőn elkezdődött, ezt a gépezetet a továbbiakban majdnem naponta rámcsatolták megfigyelés végett. B. doktor megvizsgálta, hogy a méhszáj tágulása elkezdődött-e, de egyelőre csak 1 cm-nél tartottunk. A lázmérés és a vérnyomásmérés mindennapos volt a kórházban, nekem mindkettőnél a mért érték megfelelőnek mutatkozott, 36 és 37 fok között váltakozott a testhőmérsékletem, 110/60 volt a vérnyomásom.

Éjszakánként fokozódott a köhögésem, az Isti által behozott gyógyszörpök, az antibiotikum, a paracetamol meg a c-vitamin nem csökkentette a száraz köhögési rohamaimat, s az éjszakánként kiújuló torokfájásomat. Kedden a kardiológus szakorvos, aki megvizsgált, rendben talált, a terhesség meg a hűlés miatt volt hallható némi átmeneti szívzörej, ami remélhetőleg szülés utánra már el is múlik.

Közben egyedül maradtam a kórteremben, tévéztem, pihentem, sőt, Kafka Margit Színek és évek c. könyvét is behozta Isti, annak is nekifogtam. A tévézéssel és az olvasással kissé enyhítettem a köhögéssel töltött időm, figyelmem kissé elterelődött.

Katica és Apa Nusi mamáéknál Karácsonyoztak:

Minden jel szerint a Karácsonyt a kórházban kellett töltenem. Nem így terveztük, de így sikerült. Katicám Karácsonya Nusi mamánál volt megszervezve, Isti is oda ment, én meg maradtam a vágyakozással és Isti látogatásával; így a Karácsonyra készült töltelékes káposztából én is ehettem. Első olyan Karácsonyom, amit tévézéssel, olvasással és fel-alá járkálással töltöttem, különösebb ünnepi készülődés nélkül. A kórházi személyzet és a betegek száma is nagyon csökkent az ünnepekre. Mintha egy elhagyatott üdülőtelepre vonultam volna ki: csend és nyugalom honolt, közben kint havazott.

Karácsony első napján reggel nem volt orvosi vizit, így az éjszakai has-megkeményedésemről csak az ügyeletes asszisztensnek számolhattam be, de mivel fájdalommentes volt, nem tulajdonítottunk ennek jelentőséget. 11.30 körül tapasztaltam, hogy a nyákdugónak egy része elment, a következő napokban a többi részével is találkoztam. A méhösszehúzódások nem erősödtek, de a monitorizálás a babák szívhangját rendben mutatta. Közben Bukarestből eredményt küldtek, a H1N1 tesztem negatívnak minősült hálistennek.

Meglátogatott Szabadi Ildikó, elmesélte az ő ikerszülés-történetét. Nagyon jólesett elbeszélgetni vele a szülés részleteiről. Ildikónak egy kislánya és egy kisfia született kétpetéjű ikerterhességéből.

Isti a nekem szánt ebéddel együtt Katicámat is behozta kérésemre, ő ugyanis semmit sem akart enni. Kislányom nagyon örült, hogy lát, sokáig ölelkezve ültünk, „piszéztünk”, és jókedvvel evett velem a Nusi néni küldte finom kisütött halból. Éhes lehetett, mert éhségsztrájkkal tüntetett a napokban, jelezvén, hogy nem kedvére való ez a furcsa helyzet, amikor anyja kórházban, apja egyedül otthon, mindenki kezeli a maga hűlését, ő meg Nusi mamáéknál lakik. S bár jól érezhette volna magát, Nusi néni és Attila nagybácsija mindennel ellátták, Katica mégis folyamatos sírásokkal, ellenkezéssel és nem evéssel tüntetett a kialakult helyzet ellen. Ez a látogatás azonban csodásan feldobta a napunkat.

Este észrevettem, hogy a hasam egészen leereszkedett, s az időközben észlelt apró jelekből arra következtettem, hogy hamarosan szülni fogok: már gyakrabban elfáradtam, nyomást éreztem az alhasamban, sűrűbben tűnt keménynek a hasam. De ekkor még igazi fájdalmat nem éreztem.

Karácsony másodnapján, december 26-án újabb adag ment el a nyákdugóból, és a monitorizáláskor két erősebb méhösszehúzódást is rögzítettek, ez utóbbi egy kisebb incidenst váltott ki a kórházban. Lévén hétvége, szombat és egyszerre ünnep is, az én apró szülésre mutató jeleim az ügyeletes rezidens orvost arra a következtetésre juttatták, hogy be kell avatkoznia: le kell lassítania a folyamatot, késleltetnie kell a szülésem (talán megijedt, hogy neki kell levezetnie a hétvégi ikerszülést?). Az ügyeletes nővértől Nospat és Gingivalt küldött beadásra. Ellenálltam, mondtam, ezt nem tehetik, mondtam, hogy beszéljük meg ezt M. doktornővel, ugyanis most ő „felel” értem, minekutána B. doktor Marokkóban vakációzik. Mivel Szabadi Ildikó teremtette meg a kapcsolatot számomra M. doktornő felé, most is őt kértem, hívja fel, és kérje ki a véleményét, mi ez a beavatkozás, hiszen letelt a 38. ikerterhességi hetem, s nincs okuk arra, hogy késleltessék a szülést, én már nagyon várom, hogy világra hozzam gyerekeimet, ünneptől, hétvégétől függetlenül. A doktornő rögtön felhívta az ügyeletes orvost, és megkérte, hogy hagyjanak engem békén. A rezidens jött, és mondta, hogy rendben, nem avatkoznak be, de azért megvizsgálja, tágultam-e. Mondtam, én nem érzem úgy, hogy tágultam volna, de vizsgálja. Megvizsgálta, valóban nem volt semmi tágulás ahhoz képest, amióta befeküdtem. Annyiban maradtunk, ha bármit észlelek, szóljak, s ha beindulna a szülés, hívjuk M. doktornőt. E kis incidensen kívül semmi más nem történt, eltekintve még pár jósló fájástól.

Köhögésem kezelésére Isti hozott be finom forró mézes-citromos gyógyteákat naponta. Torokfájásomat semmi sem akarta enyhíteni, a köhögés is minden éjjel újra és újra zaklatott.

De Karácsony másodnapja egyébként nevezetes napnak számít a mi családi életünkben: azon kívül, hogy István-napot ünnepelünk, éppen 9 éve, hogy férjemmel „összejöttünk” az István-napi házibulin. Ezúttal csak megbeszéltük, hogy mennyire telik az idő…

Erős éjszakai torokfájás után eljött a vasárnap is, ez is orvosmentes nap a kórházban, de a napi egy monitorizálás kijárt nekem. Ezúttal egyetlen nagyobb méhösszehúzódást sikerült rögzíteni, a babák szíve rendben volt. Isti délután sétálni vitte Katicát, nálam pedig a délután várakozással telt, sokat jöttem-mentem a folyósókon, szülési fájdalmakra vártam, aztán pihentem, és olvastam Portelky Magda morális béklyóiról. Asszonyi várakozásomba telitalálatként jött Isti spontánul választott és nekem behozott olvasnivalója, a Színek és évek, már majdnem a könyv végénél tartottam.

Aki ezekben az órákban felhívott engem telefonon, azt hallhatta tőlem, hogy most már nagyon várom, hogy beinduljon a szülés, az egy hetes kórházban ülést meg a köhögést nagyon meguntam már. Nagyon hazavágytam, és újra egy helyen kívántam látni a családomat. Egyetlen pozitívum, ami megnyugtatott: a kicsik szívhangja minden monitorizálásnál rendben volt. Isti újra meglátogatott, s elmondta, már annyira megunta ő is otthon egyedül, várja, hogy hazakerüljünk.

Méhösszehúzódás-mentes, nyugisabb éjszaka után hétfő lett újra, december 28. A két ünnep közötti periódusban sem jelentett többet a reggeli orvosi vizit egyszerű formaságnál. De fél 10 fele bejött M. doktornő, megvizsgált „az asztalon”: 2 cm-esre kitágult méhszájat tapasztalt. A monitorizálás is rögzített 2 nagyobb értékű méhösszehúzódást. Rendszeres fájás a délelőtt folyamán még nem volt. Délután 2 óra fele újabb monitorizálásra került sor: két 100-as értékű méhösszehúzódás jelezte: ez már a vajúdásom kezdete. 3 óra fele már jóval erősebb fájdalom kísérte a méhösszehúzódásokat. Nemsokára csomagommal együtt, gyakori fájások közepette lekísértek a második emeletről az elsőre, s amikor az egyik egy ágyas vajúdó-szobában az ágyon fekve, hasamon a monitorizáló gépezet érzékelőivel, a falon levő órára pillantottam, délután fél 4 volt. Fel sem merülhetett az, hogy elgondolkodjam, milyen vajúdó pozíció számomra a legmegfelelőbb, a 2-3 perces fájások jelezték, hamarosan beindul a szülés. Kellemes meglepetésben volt részem, ismerős magyar szülésznő fogadott: Szilágyi Ildikó. Katicával való vajúdásom idején ő vizsgált az egyik váltásban, de akkor nem vele szültem, csak együtt töltöttük az éjszakát a vajúdóban. Ildikó már 6 cm-es tágulást állapított meg, hívta is rögtön M. doktornőt, akinek érkezése után rögtön a szülőasztalra kerültem. Pörögtek az események, mindenki (kb. 4-5-en vettek körül) feszült idegekkel figyelt, beindult a szülés. Isti is időben beérkezett, hozta a kórházi csomagom második részét, a babák fogadására előkészített batyukat.

6-7 cm-es tágulásnál burokrepesztés következett, éreztem, ahogy elmegy a magzatvíz. Közben homlokomat megérintette Isti, mondta, hogy itt vagyok. Örültem annak, hogy bent lehetett, és koncentráltam, hogy „jól lélegezzek”. Innentől végképp felgyorsult minden, 2 vagy 3 erősebb kilökés, az elsőnél kissé kifújtam a levegőt, a doktornő szólt, ezt ne tegyem, a másodiknál már a levegő kifújása nélkül nyomtam, s ez már hatásosabb volt, még egy erős nyomás, majd lihegés következett a bábasszony javaslatára, és 4.20-kor világra jött Ágica, 2 percre rá Veronika, nála csak egyetlen kilökésre emlékszem. Ágica 2450 grammal és 49 cm-el, Veronika 2600 grammal és 51 cm-el született. Mindketten felsírtak, ahogy megszülettek, s mindketten 10-es Apgart kaptak. Kezembe adták mindkettőjüket, ahogy ott kissé kimerülve feküdtem, annyira picik voltak, alig mertem megfogni őket. Bábasszony szerint Ágica az anyjára, Veronika az apjára hasonlít. Isti, akár Katica születésénél, most is elfelejtett fényképezőgépet pakolni… Telefonommal készített pár felvételt.

Aztán elvitték kislányainkat, eltelt még vagy 15 perc, pár újabb lökéssel megszültem a méhlepényt is, ami össze volt nőve. Állítólag rizikós dolog ez: ha megrepedt volna, bevérzéshez vezetett volna, de erre most jobb már nem is gondolni. Tovább feküdtem a szülőasztalon, M. doktornő gátmetszésem varrta össze, nekem közben a leesett kálciumszint miatt erősen remegett a lábam, de nem éreztem magam annyira gyengének, mint amilyen első szüléskor voltam. Igazából nem is volt időm nagyon kimerülni: annyira meglepően gyorsan lepörgött ez az egész. Kis idő múlva Ildikó bábasszony átkísért a vajúdóba, ahol 4 órát kellett lábadoznom. Hasamat egyik kezemmel körkörösen masszíroztam, másik kezemmel sms-eket küldtem a telefonomban található ismerősök telefonszámára: tudtukra hoztam Ágica és Veronika születését. Rögtön vissza is érkezett számtalan sms, várható volt: mindenki gratulált.

Egyelőre fájdalmam nem volt, még tartott az érzéstelenítő hatása, amint ott feküdtem. Isti hazament, estére kértem, jöjjön vissza, segítsen átköltözni a sok batyuval a kórterembe. Vissza is érkezett időben, Cucikával jött be, annak ellenére, hogy a járvány miatt vesztegzár volt, egészen problémamentesen bejutottak a vajúdóba mindketten. Forró teát ittam, mézes kekszet ettem, majd fél 9 fele átköltöztettek egy közeli kórterembe, ahol már 3 anyuka feküdt, de csupán egyetlen kisbaba volt behozva. Enyéimet erre az éjszakára nem kaphattam meg, csak másnapra ígérték, amikorra a tervek szerint egy másik kórterembe kellett volna költöznöm.

Az újszülött osztályon kiderült, milyen időközönként lehet próbálkozni a szoptatással, én minden alkalomra odamentem éjjel-nappal. Elindult az előtejem, boldogan tettem mellre a pici babáim, kis nővéri segítséggel sikerült is szoptatnom. A nővérek sajnos még szabályszerűen hozzátápláltak, nem volt mit tenni, nekik normaszerűen be kell adni a tejporos tejadagokat azokkal a ronda cumisüvegekkel. Rájuk hagytam, abban reménykedve, ha majd nálam lesznek a babáim, úgyis csak én fogom őket táplálni, s örökre elfelejtjük a tejporos emlékeket.

Másnap kudarc ért: bár megürült az a kórterem, ahova engem szándékoztak fektetni ikreimmel, de még fertőtleníteni kellett ott, így aztán csak rá egy napra kaphattam magam mellé Ágicát és Veronikát. Kitartóan bejártam az újszülött osztályra, minden etetési órában jelen voltam, bár eléggé fájdalmas volt az ottani szoptatós székre leülni, mégis végigcsináltam kötelességtudóan, s remélhetőleg a szükséges előtej mennyiséget sikerült is megadnom kislányaimnak. Zsazsa nénivel is itt találkoztam, ő készítette első fekete-fehér fotóinkat Ágicáról és Veronikáról, amelyeket másnap már meg is kaptunk, ezekből készült utólag újévi üdvözlőlapunk.

Ágica (elöl) és Veronika (mögötte):

December 29-én este 10 órakor a méréskor kiderült, hogy a babák súlya visszaesett: Ágica 2370 grammos, Veronika 2430 grammos volt. Ez természetes, minden újszülött súlya csökken születés után. Aztán a következő napokban, amikor már velem lehettek kislányaim, s kizárólag csak anyatejet ettek, a súlyuk a következőképpen alakult: 30-án: Ágica: 2320 g, Veronika: 2460 g, 31-én: Ágica: 2350 g, Veronika: 2460 g, január 1-jén: Ágica: 2370 g, Veronika: 2460 g, 2-án: Ágica: 2420 g, Veronika: 2520 g, 3-án: Ágica 2480 g, Veronika: 2520 g.

Kettős szoptatás ágyban fekve:

Amikor már két kislányommal lehettem a kórteremben, szerencsénkre csak magunkra, egész nap és egész éjszaka etetéssel és pelenkázással, illetve babaringatással telt. Pár órát hagytak a picik aludni is, nem feltétlen éjszaka, de a nappalokat is kihasználtam a pihenésre, ha éppen akkor aludtak. Gátsebem jól gyógyult, erős hátfájásom kissé enyhült, napról-napra mind jobban éreztem magam. Isti behozta Katicát is egy estére, szegény, már nagyon ki volt akadva attól, hogy nem vagyunk együtt. Fél órán keresztül egy szót sem szólt, bár látszólag döbbenten és meghatódva bámulta kishúgait. Aztán végre beszélni kezdett, azalatt szólalt meg először, amíg én a mosdóban voltam. Mikor visszamentem, már jókedvűen csevegett. Hagytam, hogy megfogja kistestvérei pici kezét, és szoptattam is előtte, szokja a látványt, amiben az elkövetkezőkben remélhetőleg gyakran lesz része. Amikor elment az apjával, mintha kissé helyreállt volna kizökkent lelkiállapota. Aggasztóan megviselte az, hogy december 21. óta kis családunk háromfelé lakik, s ő igencsak ritkán láthat engem. Hozzám a kórházba, ebbe a védett kórterembe, alig sikerült becsempészni őt. Isti naponta bejárhatott, de ő sem mindig akadálymentesen. Nagyon vártam, hogy már hazaengedjenek, ennek pedig az volt a feltétele, hogy kisbabáim elérjék a 2500 grammot, és egészségesek legyenek.

Eltelt a Szilveszter is, Isti bejött éjjeli 12 óra előtt, így együtt töltöttük a román és a magyar év-váltást: babapezsgőztünk. Kintről beszűrődött a tűzijáték zaja, én közben szoptattam és altattam a piciket, Isti is végre ölbe vehette őket. Ez egy ilyen Szilveszter volt…

Alvó Ágica (balról) és Veronika (jobbról):

1-jén Veronika besárgult, de ennek a kezelése most könnyebben ment, mert a sugarazást a kórteremben is meg lehetett oldani, én magam tehettem be és vehettem ki a lámpa alól, így egyetlen szoptatás sem maradt ki. Veronika jól tűrte a kvarcológépben való alvást, felváltva hasra és hátra helyeztem. Másnap már le volt csökkenve a bilirubin szintje annyira, hogy nem kellett folytatni a kvarcolást. Ágica bilirubin szintje nem nőtt meg annyira, hogy őt is fényre kelljen tenni. Megúsztuk ezt is, már csak a picik súlya kellett elérje a 2500 grammot ahhoz, hogy végre hazaengedjenek.

Eltelt a hétvége, Katicát Isti hazavitte Nusi mamától. Időközben otthon is feldíszítette a karácsonyfánkat, alája tette az ajándékokat. Vasárnap megérkezett Keresztanyám is hozzánk, hogy segítsen a kezdeti nehézségekben. Vártam a hétfő reggeli vizsgálatokat, hogy az ügyeletes orvos eldöntse, hogy végre hazamehetünk. Annyira bebeszéltem magamnak a hétfői hazamenést, hogy nem is tudom, mi történt volna, ha nem engednek haza. Eltelt két hét a kórházban, egy hete már megszülettek kislányaim is, egészségesek voltunk mindannyian – egy porcikám sem kívánta tovább a kórházban ülést.

Hétfőn délelőtt elég sokára, 11 óra fele érkezett el hozzánk a babák ügyeletes doktornője. Megvizsgálta mindkét kislányom, s bár Ágica súlyából az előző esti mérés 20 dekával kevesebbet mutatott, mint 2500 gramm, aláírta kimenőlapunkat. Telefonáltam rögtön Istinek, aki hívta Gyula bátyámat, ő jött, hogy autóval hazaszállítson bennünket. Elrendeztük a kilépő papírokat, Ágica és Veronika megkapta a kötelező védőoltást, vért is vettek, tőlük. Isti és Gyula behozták a babakocsiüléseket, felöltöztettem rétegesen mindkét kisbabám, majd én kaptam úszógumit is az autó ülésére, beültünk mindannyian, aztán hazamentünk.

Végre.

Reklámok

Talán hétfőn?

Tegnap este megvolt egy újabb vizsgálat: kisbabák rendben, kb. 100-100 grammot szedtek még magukra a múltkori hozzávetőleges mérések óta. A doktor szerint ez normális, ebben a periódusban már nem növekednek annyira látványosan. Egyelőre jól érzik magukat, ha nem lenne így, rögtön jeleznék, és meg akarnának születni – mondta az orvos.

A szülés időpontjáról próbáltunk megegyezni. A doktor még december 26-ig Kolozsváron lesz. Hétfőn ügyeletes. Ha addig nem indulna be a szülés, akkor hétfőn 10-re berendelt, hogy a klinikán tüzetesebben is megvizsgáljon, és lássa, meg szeretnének-e születni kisbabáink még Karácsony előtt. Ha nem, akkor kigondolja, melyik kollégájára bízhat rá. Egyelőre ennyiben maradtunk. A doktor szerint a mostani hideg front is kéne hasson. Én bízom abban, hogy a már megszokott orvosomnál szülhetek, még mielőtt elutazna.

Fáradok, 2-3 napja időnként erős hátfájásom is jelentkezett. Amúgy jól érzem magam, étvágyam is van, lábam nem dagad. És még Katicával is elszórakozunk. Talán ma még egy hajvágáshoz is lesz energiám…

Utólagos bejegyzés:

Hajvágás megvolt, amint kitaláltam, rá félórára, Ildikó kolléganő pikk-pakk beprogramoztatott – köszönet érte –, és fél óra múlva már a szüléshez kényelmes rövidke hajviselettel érkeztem haza. Katica és az apja még aludtak, utána ébredtek meg. Ez egészen jól sikerült.

Még egy jó dolog: sikerült egyeztetni pót-doktornőt, akivel több klubos ikerterhes is szült, s aki a két ünnep között is Kolozsváron tartózkodik. Hétfőn keresem meg őt is a klinikán, hogy megismerkedjünk arra az esetre, ha Karácsony előtt nem szülnék mégsem.

Ikerterhesség – a fogantatástól a hosszabb távú tervekig

Különleges, sajátos esemény, amikor egy családban ikreket várnak, főleg olyan családban, ahol előzmény nélküli az ikerterhesség. Mindenki, aki meghallja, hogy ikreket várok, rögtön azt kérdi, volt-e még a családunkban? Az én családomban egyáltalán nem hallottam ikrekről, Istinél az egyik nagynéninek vannak ikrei. Ám az öröklődéskor az anya ikres előzményeit szokták figyelembe venni, így esetünkben valami más egyéb befolyásolhatta az ikerterhesség kialakulását. A kétpetéjű ikrek gyakorisága az anyai életkor előrehaladtával fokozatosan nő – írják a szakemberek, megtörténhet, hogy inkább ez volt meghatározó nálunk is.

Akartunk Katicának kistestvért, mindenképpen tervben volt, de nem tudhattuk, mikor jön össze. Az idei május volt életünk egyik legtitokzatosabb hónapja, amikor már néhány jel arra mutatott, történik bennem valami. A terhességi teszt is egyből kétcsíkosra változott, de közel sem szólhattuk el magunkat, mert még túl korai lett volna beszélni róla. Szaglásom kifinomult, napközben folyton ehetnékem volt, esténként pedig nagyon hamar elaludtam. Ezek már egyáltalán nem voltak elhanyagolható jelek. S a hónap végére mintha a hasam is szépen kitelt volna, szorosabb nadrágjaim egyszerre csak kényelmetlenné váltak.

Június elejére sikerült a nőgyógyászhoz beprogramáltatnom magam, talán június 2-ára. Amikor elmentem a magánrendelőbe, mondtam a doktornak, vizsgáljon meg, mert úgy érzem, végre összejött a terhesség. Mondta, no lássuk. Ultrahangvizsgálat következett, a doktor egy ideig elmerülten vizsgálódott, majd hamarosan feltette az azóta is oly gyakran hallott kérdést: volt-e a családunkban iker? Meglepődve mondtam, hogy nem, de miért? Csaknem?… Mondta, de igen, és mutatta a két pici embriót, jól elkülönülve láthattam őket a képernyőn. Ekkor voltak 9 hetesek, íme:

Mondtam a doktornak, nagyon meglepett, mire ő: hát ön is meglepett… Nos ez történt: megleptük egymást. Hátravolt még Isti meglepődése, biztos voltam benne, hogy ez sem fog elmaradni, alig vártam, hogy kijöjjek a doktortól, hívtam is fel telefonon. Hát persze, hogy meglepődött. Az igazság az, hogy magam is, ő is előbb megdöbbentünk, igazából azt sem tudtuk, örüljünk-e, vagy megijedjünk. Isti azt hitte, a második terhességnél már biztos nem fog annyit aggódni, mint az elsőnél, mert ez könnyebb lesz. Erre aztán meg jöhet az újabb aggódás-sor, mert hát az ikerterhesség bizony a legtöbb szakember szerint is veszélyeztetett terhességnek számít.

Ugyanakkor ambivalens érzelmek kísérték végig a későbbi folyamatot. Egyrészt örültünk, hogy egyszerre két kisbabánk is lesz, büszkén és egészen jól viseltem a terhességet mindvégig. Befejeztünk két Minimum Party katalógust, bemutattuk azokat itt Kolozsváron, megszerveztük minden probléma nélkül a nyári alkotótábort, s el is számoltuk, ami nem is volt könnyű feladat, tekintve állapotomat. Mert ott volt és van az állandó félelem, hogy a két baba egyformán fejlődjön, egyiknek se legyen semmi baja, s komplikációmentesen szüljek.

Teltek a hetek, a hónapok, minden újabb vizsgálat azt mutatta, minden rendben. Sokkal gyakrabban kellett vizsgálatokra járni, mint annak idején Katicával.
Eleinte nem lehetett látni pontosan, hogy egy vagy kétpetéjű ikreink lesznek-e, de később a dupla, majd a tripla teszten kiderült: kétpetéjűek. Emiatt kezdtünk reménykedni, lehet, hogy egyik kislány a másik meg kisfiú lesz, mert ha kétpetéjű, akkor ez is lehetséges. Később azonban megállapította a doktor, hogy kislányokat várunk. Hm… Három lánnyal lesz csak kihívás az élet… Fiúnevünk már régóta volt választva, elkezdődhetett a dilemma, milyen két lánynevet adjunk. A névválasztás dilemmája eltartott a 35. hétig, amikor végre sikerült megegyeznünk Istivel.  A barátok folyamatosan poénkodtak Istivel, három lány, ejhaj… De ő megtalálta a megnyugtató replikát: minden lány fiút hoz a házhoz egyszer majd.

Most, a 36. hét végén elmondhatom, a terhesség alatt minden rendben volt, jól viseltem az egyre nagyobbra és nagyobbra növekvő pocakom, s a munkámat is el tudtam végezni a színházban, ahol október végéig dolgoztam, s ahol kollégáim csupán szeptember első napján szembesülhettek terhességem tényével, mivel az első három hónapban, amíg találkoztunk, még nem hoztuk nyilvánosságra, már csak a rizikók  miatt sem, hogy babákat várunk, aztán meg közbejött a nyári évadszünet.

Kb. az 5. hónap után már eléggé nagy volt a pocakom, és ettől kezdve egyre gyakoribb volt a nekem szegezett kérdés: „mikor szülsz már?”. Mire nekem mindig el kellett mondanom, hogy hát az még jóval odébb lesz, csupán azért ekkora a pocakom, mert ketten laknak benne. Vagy úgy…

Sokat gondolkodunk, hogyan is lesz, ha már három kislány népesíti be kis lakásunkat. Akkor már nem is leszünk kis család… Sok nehézség vár reánk, egyrészt itt van Katica a dackorszak virágkorában, s lesz még két pici, akiknek az első pillanattól kezdve meg kell osztozni anyán, aki egyszerre nem tudhat teljes odaadással fordulni minden gyermeke felé. Némi fogódzót jelent, hogy még az egypetéjű ikrek karakterében is van valamelyes különbség, amit az édesanya hamar fel is szokott fedezni. A kétpetéjűek még inkább különböznek egymástól. Lassan majd fel kell ismernem, hogy melyik a türelmetlenebb, mert azt kell felvenni, megetetni hamarabb. Azt is meg kell tapasztalnom, melyiket mivel tudom megnyugtatni, vagy elterelni a figyelmét, mi okoz egyiknek vagy másiknak örömöt, megelégedettséget. Ennek következtében hangolódhatok rá egyéniségükre, s tudok majd úgy bánni velük, mint két külön személyiséggel. Ugyanez lesz érvényes Apára is, aki Katica pici korában is nagyon sokat segített, most is jól jön majd a segítsége.

Sokat tanulmányozom a két kisbaba egyszerre való szoptatásának a lehetőségét is, az interneten több példa található rá, tehát ez is megvalósítható. Kézügyesség meg bőséges anyatejtermelés szükséges ehhez, én reménykedem, hogy mindez megadatik majd nekem is. Íme a leggyakoribb szoptatási pózok:

A neveléssel kapcsolatban is több dolog jár már a fejemben. Nem akarjuk a két kislányt egyformán öltöztetni, ezt már régebben megbeszéltük Istivel. Fontos, hogy az első perctől kezdve keressük a különbségeket, ismerjük fel az eltérő külső, belső tulajdonságaikat, és azokat támogassuk, fejlesszük. Nem szerencsés ugyanis, ha mi vagy a család további tagjai összemossuk őket. Fontos tudni: nevük helyett nem szabad „ikrek”-ként beszélni róluk, mintha egyedül nem is léteznének – ezt egy ikres honlapon olvastam (sok ilyet lapozgatok mostanában, amikor a számítógép elé ülök le megpihenni), és lényeges szempontnak találtam. Ha ugyanis a szülők és a környezet jól kezeli az ikertestvéreket, kialakul a saját egyéniségük, s emellett a közösséggel is el tudják fogadtatni magukat, ikertestvérükben pedig jó szövetségest találhatnak. Mindezek kárpótolhatják őket az iker státusz nehézségeiért.

Az ikrek nevelése sok ilyen és más problémát rejteget a jövőre nézve, ugyanakkor itt van nekünk Katica is, akivel el kell fogadtatnunk két kistestvérét, el kell érnünk, hogy ne legyen féltékeny rájuk. Meg kell probálnunk azt hogy mind Apa, mind én rendszeresen mindegyik gyerekkel külön-külön is elidőzzünk, amikor csak az egyikre fordítjuk minden odafigyelésünk. Így mindegyik gyermek megtapasztalhatja azt a boldogító érzést, hogy szülei egészen önmagáért szeretik, hogy belőle csak egy van és pótolhatatlan.

Vajon egy elérhetetlen ideális helyzet lenne az, hogy három kisleány, amelyekből egyik nagyobb, másik két kisebb meg iker, hogy később is béke legyen köztük? Nem tudhatom egyelőre. De az fontos, hogy úgy neveljük őket, hogy nem egyformák, egyik testvér nem jobb, nem rosszabb – csak más. Mindenikük önálló egyéniség. Bizonyos dolgokat az egyik tudhat jobban, de mást a másik, akár jól ki is egészíthetnék egymást, ha segítenének egymásnak. Minden eszközt meg kell ragadnunk arra, hogy a három lányunk önbizalmát fejlesszük, amennyire csak lehet.

Egyelőre viszont nagyjából az alábbi helyzetben várja két kisbabánk, hogy megszülethessen erre a világra:

Ma voltunk újabb ultrahang-vizsgálaton, és ma lett Katica két éves és hét hónapos

A mai napot régóta vártuk. Egyrészt mivel legutóbb a magánklinikán voltunk ultrahangvizsgálatra, a nőgyógyász saját rendelőjén nehezebben ment az újabb időpontkérés. Közbejött a december elsejei szabadnap, így megszakadt a kéthetente sorra kerülő vizsgálat, három hét telt el a legutóbbi óta, s már kíváncsian vártuk, mekkorát nőttek a pocaklakók. Másrészt Katica ma lett két éves és hét hónapos, így újra időszerű lenne összesíteni, mit tesz és mit nem, illetve mire képes és mire nem.

Kezdem a pocalakókkal. Fél 5-re mentünk doktorhoz, ez alatt Katicára Nusi néni vigyázott (ezúttal is hálás köszönet érte). Nem voltak sokan, hamar sorra kerültünk, Isti is eljött velem. Bár még mindig én vezetem az autót, jól jön a kísérő, nagyobb biztonságban érzem magam a kormánynál. A doktor, miután röviden elbeszélgettünk, és elmondtam, hogy jól érzem magam, nem volt semmi gond az eltelt periódusban (sőt, a mai udvarseprést is elmeséltem – mosolygott), elvégezte az ultrahangvizsgálatot. Minden mérés azt mutatja, hogy a picik a 35. héten túljutottak pár nappal (az én internetes kiszámolóm szerint 36. hétbe léptek), egyikük 2550, a másikuk 2650 grammos, tehát kevés az eltérés köztük. A méh állapotát, a kicsik szívhangját is rendben találta. Mindez megnyugtató eredmény. Rákérdeztem, melyik esetben veszíthetek több vért, ha császármetszés lesz vagy ha természetesen szülök? Kiderült, hogy előbbi esetben. No, de egyelőre nem indokolt a császár, mindkét baba feje lenn, és egyik picit lejjebb, tehát elvileg problémamentesen, természetesen kéne szülnöm. A vérvesztéstől azért tartok, mert ikerszülés esetén ez lehet egy rizikó tényező. S minthogy rákérdeztem, a doktor javasolta, végeztessek még egy vérvizsgálatot a vérszegénység és a véralvadékonyság kiderítése végett, s szedjek vasat is.

Rákérdeztem arra is, el fog-e utazni az ünnepek alatt vagy után, lássuk, mennyire számíthatok rá, vagy mikor is lenne jó szülni. Kiderült, hogy az ünnepekre elutazik. Tehát december 22. előtt jó lenne, ha beindulna a szülés. Ha időközben semmi gond sincs, akkor újabb vizsgálatra december 17-én megyek, addig még jó lenne kihúznom pocakkal, s az azt követő napokban szülni. Talán a „legbababarátabb szülés-időzítés”, ha pocakomat simogatva a babákkal is megbeszélem, mikor induljanak a nagy útra. Amúgy egy csomó módszer van a szülés beindítására, nemrég a Porontyon is olvastam erről. Nem szeretnék semmi drasztikus dologhoz folyamodni, de a doktoromat sem szalasztanám el, benne bízok, nem esne jól, ha éppen a szülésemen nincs jelen. No de optimista leszek, és remélem, míg itt van, magától beindul a szülés. Egyelőre örülhetünk, hogy mindeddig jól fejlődtek a picik, és én is jól érzem magam, itthoni munkáimat is el tudom végezni.

A nőgyógyász orvos vizsgálata után a családi doktorhoz is elmentünk, hogy az analízishez küldőpapírt kérjek. Megmérték a vérnyomásom, eléggé alacsony, de ez terhesség esetén még tűrhető: 90/50… Haskörívem: 116 cm. Ma reggel a súlyom 70,5 kg volt. Decemberre is megkaptam az orvosi felmentést, amit le kell adnom a színháznál.

És akkor lássuk, hol is tart a két éves és hét hónapos kisleányunk, aki nap mint nap lerajzolja a kistestvérkéket, s aki maga is nagyon várja, hogy megszüljek, mert már annyit beszéltünk róla.

Mélyen a dackorszak bugyraiban – valahogy így lehetne leírni a jelenlegi állapotunkat, ha a negatív oldaláról akarnám megközelíteni. De Katica folyamatosan tesz valami jót is a sok rossz mellé (ma odajött hozzám, hogy puszit szeretne adni, odatartottam egyik orcám, megpuszilta, majd kérte a másik orcám is), így aztán mondhatni a középúton tartunk, vagyis van rossz is van jó is, lavírozgatunk. Volt már egy-két fenékbeverés, kiprovokálta Katica, nem vitás. Kis kezére is rácsaptam vagy két esetben. Hangom is megemeltem, ha már semmi sem segített. Apa nyugodtabb, nem zaklatják a terheshormonok, de néha hallom, hogy ő is megemeli a hangját, ha már nem bír a lányával.

Mindez annak ellenére, hogy tudom, el kell magyarázni a gyermeknek az ok-okozati összefüggéseket, meg kell beszélni az alternatív megoldásokat. Mindig ezzel kezdjük. De a Katica makacssága folyton győz, így apját-anyját ki tudja hozni a sodrából. Ezek a problémák többnyire reggel a felöltöztetés körül, illetve ebédkor a nem evés miatt merülnek fel. S néha a ruhák kiválasztása is gond. Ezen kívül talán nem is lenne mással baj, mert a nap többi részében tényleg hat a megbeszélés, ha próbáljuk vele megértetni mi a helyes és mi a helytelen viselkedés. Kérdés: meddig tart a dackorszak?

Mit tud Katica:
– Rajzol fejet, abba a megfelelő helyre szemet, orrot és szájat rajzol, a testrészeket is aránylag a helyükre teszi, legalábbis felismerhetően. És sok más mindent rajzol, újabban virágokat is sok szirommal. A fehér lapokat teljesen kitölti, addig nem hagyja abba a rajzolást, míg még üres hely van a lapon.
– A szókincse igen gazdag, a magyar népmesékből sok ma már nem használatos, archaikusabb kifejezést is használ (rittyent, anyámasszony stb.).
– Nagyon jó a névmemóriája (felsorolja egy-egy mese szereplőit, tudja melyikük mit tett).
– Tudja a saját vezeték- és keresztnevét, a szüleiét is.
– Segít, ha megkérem (konyhába beviszi az üres csuprot, tányért, s asztalra teszi, megkeresi az én vagy apa papucsát, szemetet a kukába dobja kérésre, de időnként magától is).
– Egyedül iszik pohárból tejet, szörpöt vagy vizet, újabban az ágya melletti polcra helyezett poharat is elveszi egyedül, iszik és visszateszi.
– Történeteket elevenít fel, korához képest egészen jó mesélő.
– Galéria lépcsőjén fel-le járkál, biztonságosan.
– Számokat sorol, egyelőre még nem a helyes sorrendben.
– Fogat mos.
Most ennyi jutott eszembe, de nyilván még tud egyebet is, ami most nem ugrik be.

Mit nem tud:
– Ellentétben más ekkora gyerekekkel, Katica még nem szobatiszta. Ez van… Ma ült a vécén kisebbítővel, hosszasan elidőzött, a Három kismalac meséjét „olvasta”, s eredmény is volt: egy pisike.
– Átaludni az éjszakát, néha sikerül, máskor nem. Ha megébred, sír, mellé kell feküdni, visszaaltatni. Ha pedig reggelfele megébred, átjön hozzánk a másik szobába, bebújik közénk.
– Egyedül öltözködni, vetkőződni.

Mit nem akar:
– Elpakolni a játékait (csak néha, ha valami jutalmat ígérek).
– Rendben tartani a szobáját.
– Társaságban gyerekekkel játszani, inkább egyedül vagy velem ül.
– Önállóan enni. Tudja használni a kanalat, villát, de mivel kevés olyan van, amit igazán szívesen megenne vele, ezért inkább nekem kell beadogatni az ételt.

Mit játszik legszívesebben:
– Rajzolás (főleg papírra).
– Festés.
– Gyurmázás.
– Puzzle kirakása.
– Egyik kisállatnak a másik hátára helyezése, lovagoltatása.
– Kisautóba helyezett baba vagy plüssállatka autóztatása.
– Építés kockákkal.
– Párnákkal játszik, amelyeket különféle járműveknek tart (vonat, csónak, iskolabusz), ráül és így utazgat (néha Budapestre, Cucika bácsihoz)
– Állatokat személyesít meg, szerepjátékokat játszik velük (egyik pld. apamaci, másik anyamaci, harmadik katamaci).
– Szeret zenéz hallgatni, táncolni rá (kedvence a cigánymuzsika, ezt gyakran kéri, s szoknyát is kér, hogy tudjon abban táncolni).
– Szereti a Magyar népmesék sorozatot, illetve van néhány kedvenc Disney-s rajzfilmje is (melyikekből a történeteket folyamatosan meséli, feleleveníti, mesélteti: Szuzi és Tekergő, Dumbó, Bambi, Pinokkió, Pán Péter, Csipkerózsika, 101 kiskutya, Macskarisztokraták, Dzsungel könyve, stb.). Érdekes, hogy a régebbi kedvenc, a Hófehérke és a hét törpe kiesett a kegyeiből, ha megpróbálom elindítani, ezt mondja: „ezt ne tedd fel, ez rossz mese, gonosz mese”. Újabban megszerette a diafilmeket is, Isti legújabb szerzeményét, amihez nincs hang, olvasni kell a kísérő szöveget.

Fehér éjszakák

Sokat vagyok ébren éjjel, nemcsak a gyakori vécélátogatások miatt. Hanem azért is, mert egyhamar megnyomom egyik oldalam, gyakran kell váltsak, és csak két lehetséges fekvési helyzet van: jobb vagy bal oldali. Egy megfordulás pedig eléggé bonyolult tud lenni, minden hirtelen mozdulat fájdalommal jár. Emiatt aztán inkább később fekszem le, éjjeli 1 és 2 óra között, újabban tévézek is, amióta Katica a galériában alszik. Úgy tűnik, reggeliben tudok a legjobban aludni, vagy tudnék, de ekkor már nem sokáig lehet: Katica érkezik, lejön a galériából és hív, hogy menjünk a konyhába, „leggelizzünk”. Persze, ez csak szöveg, mert a reggeli már nem érdekli annyira, hanem inkább a konyhában tartózkodással járó újabb és újabb felfedezések izgalma tartja ott.

Ma délután sikerült kicsit aludni, de ez is ritka kivétel. Jó lenne, ha az elkövetkező hetekben gyakrabban sikerülne sort keríteni rá, nagyon jólesett a nappali pihenő.

A nátha pár napja környékez, alattomosan éjszaka támadott, s pár napig reggelre el is múlt, de tegnap óta nappal is kijött rajtam. Örülök, hogy a terhességi időszak 85%-át sikerült hűlés nélkül megúszni, s ezt a mostanit is próbálom mielőbb kikezelni. A forró mézes-citromos bodzatea immunerősítővel sokat segít, de a legjobb a sok gyümölcs, a hagyma meg a fokhagyma. Gyógyszert nem akarok szedni, remélem, nem is lesz szükséges, a torokfájásom már el is múlt.

Számolgatom, mikor is lenne jó szülni, hány hét maradt még hátra. Jön a december, az ünnepek, így aztán nem ez a legjobb periódus a kórházba kerülésre. De a 37. hét előtt semmiképp sem szeretnék szülni, addig még benn a helyük a piciknek, fejlődniük kell. No de a 37. hét letelte éppen a Karácsony hetére esik. Hát kivárjuk, lesz, ami lesz. Lássuk, mit mond a doktor december 8-án, amikor újabb vizsgálatra megyek a 36. terhességi hét elején.

Orvosnál a magánklinikán

Az e heti orvosi vizsgálatra a magánklinikára mentünk, mert B. doktor csütörtökönként itt is rendel. Egy ismerős ajánlotta, hogy az itteni ultrahangos mérés pontosabb, jobb felbontású képet mutat, próbáljuk ki ezt is. A vizsgálat ugyanannyiba kerül, mint a doktor másik magánrendelőjében, így nem sokat vaciláltunk, ide programáltattam be magam.

Fél 6-ra kellett menni, és Katica felügyeletére Nusi mamát hívtam, akivel a magánklinika előterében maradt a lányunk. Istivel bementünk az orvoshoz. Miután megérdeklődte, hogy érzem magam, következett az ultrahang vizsgálat, ami a következő eredményeket adta:

1-es magzat: DBP (Biparietaler Durchmesser, biparietal diameter, vagy bip-s a fej szélessége, a két halánték közötti távolság): 81 mm, HC (head circumference – fejkörfogat) : 294mm, AC (abdominal circumference – haskörfogat): 286 mm, LF (Femur Länge, femur length, azaz a combcsont hossza, ami a magzat leghosszabb csontja, s mérete a baba hosszanti növekedéséről ad információt): 64 mm, ezekből az adatokból 2000 grammos kisbabára lehet következtetni, azaz egy 32 hetes és 5 napos magzat méretei.
2-es magzat: DBP 80 mm, HC: 294mm, AC: 283 mm, LF: 63 mm, ezekből az adatokból 1900 grammos kisbabára lehet következtetni, azaz egy 32 hetes és 4 napos magzat méretei.

Ami az itteni vizsgálat előnye, hogy sikerült mindkét kisbaba fejét 3D-ben is megnéznünk. Babák feje ugyanúgy, mint két héttel ezelőtt, „cap la cap”, azaz fej a fejnél, és be vannak állva rendesen a szüléshez, fejjel lefele mindkettő. Az immár eléggé nagy méretű babákból nagyon kevés nézhető ebben az időszakban 3D-ben, de megkaptuk emlékbe az egyiknek az arcát:

Na, kire hasonlít?

Lakásátalakítás 32. hetes ikres-pocakkal

Régóta tervezzük, hogy alakítani kell a lakóhelyen, ahol albérletben vagyunk, mert a meglévő helyzet nem megfelelő még két kisbaba fogadására. Azzal kezdődött az egész, hogy felmerült annak a szükséglete, hogy Katicának egy saját teret alakítsunk ki, ahol játékai lehetnek, ahol aludhatna is, és ahol jól érzi magát. Amikor a galériázás mellett döntöttünk, a választás a kisebbik, számítógépes szobára esett. Elkészült Isti tervrajza:

r01-03

A galéria alá tárolóhelyeket, illetve az én meg az Isti számítógép-asztalát terveztük. Talán zsúfoltnak tűnik ez a terv, de így egészen jól hasznosítható a rendelkezésünkre álló tér, s megmaradhat a másik szoba a pici babákkal való foglalatoskodásra. Persze, onnan sem zárhatjuk ki Katicát, de hogy hogyan járunk el, azt majd megmutatja a gyakorlat a jövőben.

Isti a tervet továbbküldte a mesterembernek, egy régebbi asztalos ismerősének, aki kicsit átrajzolta, majd elkezdtük a bútorokat is betervezni. Íme az asztalos által átrajzolt változat:

istigal3

Az alsó szintek alá szekrényeket és fiókokat terveztünk, a középső szint alá én beférek állva, ide terveztük az én számítógépemet, az alvóhely alá pedig már Isti is befér, ide kerülhet az ő munkaasztala. Mindenkinek meg lett tervezve a maga kis zuga, kezdődhetett a munka.

Arra kértem a Keresztapámat, jöjjön el segíteni, a szobát kiüríteni. A falak már piszkosak és kopottak voltak, átmeszelésre szorult ez a szoba. A szőnyeg is tönkre ment, azt is cserélni kellett.

Múlt szerdán este érkezett meg Keresztúrról a Keresztapám, csütörtökön kiürült a szoba. Katica furulyaszóval és tánclépésekkel kíséri a munkát, biztatja a falakat glettolókat:

img_5073

Maga a glettolás hosszúra nyúlt, ugyanis több helyen lehullott a vakolat már a meszelés megkezdése után is. Így aztán pénteken, a meszelés napján a két réteg mész felvitele újabb és újabb meglepetésekkel járt, de Isti kitartóan korrigálta a hibákat. Péntek délben visszautazott Keresztapám, aki nagyon sokat segített, így én megkímélhettem magam. Isti estére fejezte be a második festékréteg felvitelét, majd késő éjszakába nyúlóan kitakarítottuk a szobát (természetesen, én csak a könnyebb munkálatokat vállalhattam), s a meszeléssel járó port, lábnyomokat és foltokat a konyhából, a fürdőszobából és az előszobából is kipucoltuk.

Katica péntek délutántól szombat késő délutánig Nusi néninél volt, ott is aludt. Jól haladtunk, így aztán szombat délben, amikor megérkezett az asztalos, a falak már szárazak és gyönyörű szép fehérek voltak, s a szőnyeg is fel volt téve – elkezdődhetett a szerkezet összerakása. Nekem már csak a konyhai munka maradt, Isti segített Attilának, hogy felszereljék az előre kifaragott és lefestett gerendákat.

img_5074

Jókedvű beszélgetés mellett hamarosan állott a lábán a szerkezet, s már csak a deszkázás volt hátra:

img_5080

Mire Nusi mama és Attila hazahozták Katicát (aki az autóban hazafele elaludt), és mire este fél 8 fele hajlandó is volt megébredni, már készen állott a galéria három szintje, kislányunk felsétálhatott az egyelőre még korlát nélküli lépcsőn. A be nem fejezett, de veszélyes részekre ideiglenesen deszkák kerültek, nehogy Katica leessen egy óvatlan pillanatban. Megbeszéltük az asztalossal a galéria felső szintjeire, illetve alá kerülő részekre tervezett bútorokat, és fél 10 fele végre Katicát is elkezdhettem altatni. Persze, még nem az új helyen, amit ő furcsált is, meg is kérdezte: „miért nem alhatok az új birodalmamban?”, miután többszörösen megjárta fel-alá a lépcsőfokokat:

img_5081

Hátra van még a bebútorozás és a lámpák átszerelése. Isti éjszakába nyúlóan behelyezte a számítógépeinket és munkaasztalainkat a nekik szánt helyre, az internetet és a hálózatot is bekötötte a gépekbe. Nagyon gyorsan meglett mindez, és amennyire féltem ettől az egész átalakítástól, így most utólag nyugodt vagyok, hogy nagyjából készen vagyunk.

Vasárnap reggel már az új helyemen számítógépezhettem, napközben Katica is jórészt a maga „birodalmában” tartózkodott. Látogatója is volt már az új lakásán: Csala és Sarolt tértek be hozzánk édesanyjukkal, Mártával. A kislányok a süteményt a galériában fogyasztották el, Katica meg nagyon élvezte, hogy megvendégelhette őket.

Közben Isti a házigazdával, illetve a Misi segítségével elszállították a fölöslegessé vált bútordarabokat, míg én felvittem Katica kis asztalát és székét: a mai rajzolás már az új helyen történhetett.

img_5087

Én lenn, Katica fenn, időközben ő lesétált a középső szintről az alsóra, ahonnan az én „birodalmamba” látott be, itt mutatta meg újabb és újabb rajzait, s innen követte, mivel foglalkozom én:

img_5094

img_5100img_5104_i

Jól látható, izgalmas napokat él át Katica. Bár tagadhatatlanul örül az új lakosztályának, sajnos még nem költözhet be, s talán emiatt is, talán az egész átalakítás miatt, néha stresszesebb, nyűgösebb a kelleténél. Egy átöltöztetés vagy pelenkacsere hosszas huzavona eredménye, időnként órák telnek el, míg meg tudjuk győzni ezek szükségességéről. Remélem, a dackorszak, ha már hamarabb elkezdődött nálunk, hamarabb véget is ér, mert fárasztó tud lenni egy-egy ellenkezés-sor.

Fontos, hogy mindannyian meg vagyunk elégedve a galériával, az új alvótérbe már a matrac is felkerült, és egészen jó lett mindenik rész. Megbeszéltük, vicces lesz majd, de lehet, hogy sor kerül arra is, hogy mindannyian itt fenn alszunk majd, ha Katica nem akar egyedül fenn aludni. Ki tudja?

Bátortalanul indultunk neki ennek az egész átalakításnak, több kölcsönre szorultunk, amelyekért ezer köszönet. Hálásak vagyunk, hogy Zsolti, Isti öccse segített, hogy mindez végül rendesen megépülhessen, és be is tudjuk rendezni úgy, ahogy megálmodtuk. És a Keresztapámnak is köszönjük a messzi távolból való nehézkes felvonatozást és sok-sok segítséget, Nusi néninek meg mindenek mellett a Kata-felügyeletet. Azt hiszem, ha csak magunkra lettünk volna utalva, semmi sem lett volna ebből az egészből. Jó, hogy túl vagyunk a nehezén.