Egy hét nyári ovi a Heltainál

Adódott egy lehetőség arra, hogy a lányok nyáron is óvodázzanak, míg mi dolgozunk és tábort szervezünk: a Heltai Alapítvány nyári programot szervezett kisgyerekeknek. Beírattam a három lányt, Isti vitte és hozta őket, míg én a színházban dolgoztam. Az utolsó napon, július 19-én, pénteken volt egy kis záróesemény: előadással készültek a gyerekek. Elmentünk, hogy megnézzük a szereplést, de sajnos autóval. Azért sajnos, mert mire kijöttünk, pechünkre az autónkat tilos parkolás miatt elszállították…

Na de a műsor szép volt, a végén a lányok kaptak gyöngyből fűzött karkötőt a nevükkel, és még adódott lehetőség egy kiváló ismeretségre is: Matyi ovit innen a táborba is magunkkal vittük.

A lányok saját készítésű bábokkal szerepeltek, több éneket tanultak, amiket utána, otthon is sokat énekelgettek.

IMG_1961

IMG_1973

IMG_1988 IMG_1986 IMG_1984

Óvodai évzáró

Június 17-én volt megtartva az óvodai évzáró ünnepély. Óvodán kívüli helységben tartottuk. A lányoknak verset és dalokat kellett előadni. A jelmez kissé fura volt, átlátszó függönyanyagbók készült szoknyákban voltak a lányok a négy évszak színeiben, Katica, Ágica és Veronika tavaszi zöldben.

Íme néhány fénykép az ünnepélyről:

IMG_0987 IMG_1022 IMG_1027 IMG_1031 IMG_1065 IMG_1071 IMG_1074

Katicának ezennel lezárult egy életszakasz: ősztől már iskolában előkészítő osztályos. Verssel köszönt el az óvodától:IMG_1162

IMG_1235IMG_1189  IMG_1252 IMG_1260

Szeretem Anyát, akár a túrósgombócot

Kissé elnapolva, de az Anyák napját is megtartottuk az óvodában. Minden gyerek csokrot adott az édesanyjának, én három csokrot kaptam.

IMG_0930 IMG_0933 IMG_0941

A gyerekek verset mondtak és énekeltek, aztán következett a meglepetés: Réka óvónéni zseniális ötlete: interjút készített minden gyerekkel, kikérdezvén arról, miért szeretik édesanyjukat.

Katica születésnapja az óvodában

Katica hatodik születésnapját pontosan május 8-án, a napján tartottuk meg az óvodában. Anya és Apa délben felment süteménnyel és üdítőkkel, no meg fényképezőgéppel,ahol az ovistársakkal és az óvónénikkel együtt köszöntöttük a hatévesünket.

IMG_0351 IMG_0352

Réka óvónénivel:IMG_0368

Ágica és Veronika is ott ültek:IMG_0378

És ők is ettek a süteményből:IMG_0389

IMG_0402IMG_0392  IMG_0406

ISTEN ÉLTESSE KATICÁNKAT! A megünneplése azonban még itt nem ért véget…