Várfalvi kitérőnk

Július 13-án, vasánap voltunk Várfalván, Katica keresztszüleinél, akik időközben kiköltöztek oda, és szépen be is rendezkedtek ezen a szép helyen. Enikő és Attila immár három kisgyerekükkel, Istikével, Dalmikával és Aporkával élnek Aranyosszék eme gyönyörű kis falujában, Tordától 12 km-re, az Érchegység lábánál.

IMG_2244

Ittlétünk alatt kaptunk felkérést Aporka megkeresztelésére. Ő az első keresztfiunk, Mónika meg – nagyobbik testvérem kisebbik lánya – az egyetlen keresztlányunk.

Attiláék háza mellett óriási udvar van, volt ahol játszani:

IMG_1994

IMG_2079

IMG_1993

Sőt, málnászni is lehet itt a kertben:

IMG_2054IMG_2272 IMG_2268 IMG_2267

Volt itt igazi kertparti miccs-sütéssel:

IMG_2035 IMG_2022

IMG_2021 IMG_2009

Majd egy várfalvi esti sétára indultunk:

IMG_2180 IMG_2173

Hát ilyen fényképünk is ritkán készül…IMG_2170 IMG_2169 IMG_2162 IMG_2149

És még egy ritka fénykép:IMG_2145 IMG_2111

A régi kapuk mindenikén van egy jelzés: vasvilla, gereblye, lapát, veder – azt mutatják, hogy tűz esetén ki milyen eszközzel igyekszik a baleset helyszínére. Erről az egyezményes jelről itt hallottam először, mindeddig ha láttam is ilyen jelzést, nem tudtam, miért van.

IMG_2108

Várfalvának van egy unitárius temploma, amely 1300 körül épült és amelyet 1672-ben gótikus stílusban megújítottak. Attiláékhoz közelebb esik a katolikusok által épített 18. századi kisebb kápolna emellett el is haladtunk sétánk során.

IMG_2092 IMG_2090

Maradt még pár látnivaló Várfalván és környékén: ha nagyobbak lesznek a lányok, felkapaszkodunk a falu feletti magaslatra, hogy megnézzük azt az ovális sáncot, ami az egykori Torda várának a maradványa (már 1075-ből létezik róla említés).Van még Várfalván egy Jósika-kastély is, amit majd meg kell keresnünk. A falu határában található továbbá az Aranyos folyó vágta sziklaszoros, ennek közelében a Berkesi-hasadék a Berkes-patakának szurdoka szép vízeséssel. A Leánykő és az Örvénykő sziklacsúcsához mondák is fűződnek – ennek utána kell néznem.

E mesés helyen laknak komáink egy olyan szomszéd bácsival, aki egy igazi jelenség: egész délután muzsikált, és kedvesen kijött hozzánk diskurálni a kapu elé, sőt az utcán is muzsikált nekünk.IMG_2080   IMG_2204

IMG_2233

IMG_2226

Isti apa és a láthatár a kertből:

IMG_2041

Estefelé kissé lehűlt az idő, de a lányok vidámsága nem hagyott alább:

IMG_2334

IMG_2372IMG_2357

IMG_2377

IMG_2390

Itt még égetta tűz, nemsokára búcsúztunk, jó késő este indultunk haza.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s