Tojásfestés a játszóházban

A Györkös Mányi Albert Emlékházban minden hónapban van egy alkalommal JelesNapTár. Főként elemi iskolásokat várnak ide. Népi játékokat, dalokat és mondókákat tanítanak és kézműves foglalkozásokat tartanak a lelkes szervezők, egy-egy jeles naptári eseményhez kötve a foglalkozásokat. Néhányszor mi is jelen voltunk. Ilyen alkalom volt a tojásfestéssel egybekötött húsvéti játszóház március utolsó hetében.

IMG_8486

IMG_8485

IMG_8529 IMG_8533 IMG_8538

Veronika Kristóffal:IMG_8543-Kristóffal IMG_8560 IMG_8600 IMG_8606 IMG_8612 IMG_8625 IMG_8646 IMG_8654

Sétatér után vidám ebéd

A hasmenés és a hányás elmúlt, de a kicsik orra azóta is folyik, erre még nem találtunk gyógyírt. Volt viszont egy kellemes hétvégi sétatéri kalandjuk Istivel, míg én az ebédet készítettem. Sikerült meglepni a lányokat az udvaron megterített kis asztallal, jókedvűen ülték körül és ettek és ettek.

Elöl megy Katica, utána Veronika és hátul meg Ágica:

Katica:

Ágica:

És Veronika:

Önfeledt játék az átépítés a filagóriában:

A kismotorozást nagyon megkedvelték a lányok:

A kosárhintában viszont kezdenek már nem férni:

És a kimerítő út után végre itthon:

Tornyot raktak, újra és újra

Majd’ egy hónapja nem írtam semmit, sok a más teendő mostanában, most sem térhetek ki részletekre – ezt majd később próbálom bepótolni -, csupán egy ma történt jelentet örökítenék meg. Szerencsére a kamera fel volt töltve, így amikor észrevettem, milyen kitartó munkába fogott ma délelőtt Ágica és Veronika, miként építenek „kábult lázban“, rögtön rögzíteni kezdtem. És a kitartó toronyrakás közben Horváth István verse járt az eszemben. Előbb a verset vágom ide egészében, mert nagyon szeretem:

Horváth István:
Tornyot raktam…

Künn a jégfogú tél-sárkány havat prüszkölt, zúzmarát szórt.
Bömbölve járt a bükkerdőn; a házak közt vadul táncolt.
Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett.
Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett.
Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát,
nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát.
Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába,
csodálatos ősvilág volt, babonák, mesék világa.
A mező volt iskolája. A természet a mestere.
Könyve a nagy csillagos ég, aranyos betűkkel tele.
Ott ültem a lábainál, mesét mondott, azt hallgattam.
Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam.
Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan,
és ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban.
Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban.
Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban.
Apó figyelt. Munkám közben nézte, hogy rakom a tornyot,
majd egy csuszát hozzám dobott, és a tornyom összeomlott.
Csuszatornyom omladékán rettenetes dühös lettem.
Meg akartam ölni apót, de csak lassan sírni kezdtem.
Büszkeségem ott kevert a csuszák alatt összetörve,
Megdermedten vártam, hogy most: bár a világ összedőlne!
Nagyapám az ölébe vett, megcsókolta homlokomat.
„Hadd el, ne sírj, kisunokám, ne bánd a csuszatornyodat.
Telhetetlen vágyaidból építsz te még nagyobbat is,
és a sors egy legyintéssel így ledönti azokat is.
Mint Apóé: építéssel telik el az egész élet,
de hogy tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred.
Nem, mert bár az égig érjen: vágyaink még feljebb hágnak,
s tetőtlen tornyokból hullunk ölébe a zord halálnak.
Látod, a csuszák megvannak: újra lehet megint rakni.
Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!”
– A tűzön egy nyers faág sírt. Az eszterhán jégcsap lógott.
Apó mesélt, én hallgattam, s újra felraktam a tornyot.

 

 

Ágica és Veronika sem siratták a többszörösen leomlott tornyot, minha valahol mélyen magukban hordoznák Horváth István versének életre szóló üzenetét: Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!”. Csupán egy-egy jajj hallatszik Veronika szájából, aztán gondolkodás nélkül, közös erővel újra és újra felrakták a kockákat. Remélem, kitartásukat felnőtt korukra is megőrzik.

Az angyal többször jön

Múlt pénteken, amikor Katicát az óvodából hoztam el, azt mondta egyik óvodástársa, Szentandrási Réka, neki többször is jön az angyal. Mondtam Katicának, ezzel valahogy mi is így vagyunk, mert egyszer eljön hozzánk, aztán ha meglátogatjuk például Nusi mamát vagy Gyuláékat, akkor bizony oda is eljön számunkra az angyal. Ez egészen megnyugtatóan hangzott akkor, s minden jel arra mutatott, hogy ez így is lesz. Nusi néni meghívott bennünket tegnapra ünnepi ebédre, s láss csodát, a fenyőfa alatt csupa jó ajándékok vártak ránk. Leghamarabb Ágica és Veronika fedezte fel azt, amit számukra Nusi mama angyala hozott: két kis motorbiciklit, azt rögtön ki is gördítették a fa alól. Katica előbb mindenkinek kiosztotta az ajándékát, mert most már egészen ügyesen betűzget: leolvasta a neveket. Legutoljára azt a dobozt vette ki, amiben számára egy új korcsolya rejlett, olyan, ami 4 méretre is állítható profi példány. Fel is próbálta, és abban egyensúlyozott, ebédjét is korcsolyával a lábán ette meg. Azt hiszem, rég láttam ennyire örülni Katicát.

Aztán másnap mindenki kismotorra ült:

A korcsolya kipróbálása ezután következik.

Pikóka és Andriska itthon jártak

Először is Andriskának boldog születésnapot kívánunk!

Így utólag, mert hát október 25 már régebbecske volt, és akkor éppen nem köszönthettük fel negyedik születésnapján. Mert Szabó Piroska és Andriska szüleit munkájuk Miskolcra vezérelte még a múlt télen, azóta folyamatosan ott laknak, és így Katica két kedves óvodástársa már ott jár óvodába, ezért sajnos ritkábban találkozhatunk velük. Ha hazajönnek egy kis időre Kolozsvárra, próbáljuk megszervezni, hogy minél többet együtt legyenek a gyerekek. Október első felében is itthon töltöttek két szűk hetet Jutkával, ez alatt nem csak az óvodában találkoztak, hanem itthon nálunk is voltak párszor. Hamarosan testvérük születik, nagyon várjuk a harmadik Szabó gyereket, aki mellesleg kislány lesz!

Az alábbi képsor a galériánkban készült a gyerekek játéka közben, éppen mindenki kezére-karjára pecsétet nyomtak.

 

Katica a vásári árus

Egy pillanat alatt történt az egész. Mert előtte rend volt az előszobában. S egyszer csak nézzük, hát ott minden ki van pakolva, főleg a cipők. Ősszel voltunk a Fekete-tói vásárban, ott is uralták a cipők a felhozatalt, nem csoda, ha Katica vásárában is ebből van a legtöbb. S középen meg ott ül az árus, aki a portékáját kínálja: „Cipőt vegyenek!“