Kakasos torony – Katirajz

Katica ezt a címet adta: Mesevilág.

Volt egyszer egy napocska, aki elbújt a felhő mögé. A szivárvány barátja volt a napocskának. A hold még telihold volt, aztán megjelentek a csillagok is. Volt egy embercsillag is [a legszélső]. Aztán volt egy emeletes ágy a mi házunkban. Azon feküdt Ágica, Veronika, Katica és Anya. Reggel, amikor felkeltek, volt négy asztalkájuk: egy Anyának, egy Katicának, egy Veronikának és egy Ágicának. Apának külön nagy hatalmas asztala volt, mert ő külön Apa volt (Apa nem olyan fajta volt, mint mi, mert ő fiú volt, s a fiúknak külön van!). Mielőtt még ettünk volna, előtte aludtunk, és azt álmodtuk közösen (mind ugyanazt álmodtuk, mert testvérek vagyunk), hogy egy palotában laktunk, ami a felhő tetején van (mert ez álom), aminek udvara is volt. Én voltam a legnagyobbik, Veronika a középső, Ágica a legkisebb. Kakas üldögélt a palota tetején és azt énekelte, hogy „kukurikú, reggel van, keljél fel, de most sóhajt“. A palota mellett egy lóistálló volt, aranyszőrű aranyparipákkal. Aranycirkuszban aranyszoknyásak voltunk mi, és arany ugrókötelünk is volt.

 

Harisnya-mű

Egy reggel, míg a kávémat ittam és Nyáry Krisztián újabb Facebook-os kultúrtörténeti csemegéjét olvastam a szobában, ahol Ágica és Veronika tartózkodott, nagy csend volt. Aztán bementem, és rögtön ki is kellett jönnöm fényképezőgépért. A harisnyáim nagy része fel volt bogozva a függönyre. A bugyik is mind ki volta szórva.

Kérdeztem, ki csinálta? Mindkét kismanó mutatott magára és mondta: én, én. Nem volt türelmem kibogozni.