Szeretetnyomok a fürdőszobában

Katica minden este fogat mos. Már pontosan nem emlékszem, hogy mikortól teszi, de talán úgy 3 éve vált rendszeressé. Kb. 3 hónapja figyeltem fel arra, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy miután megmosta a fogát az ő fogkeféjét és fogmosó poharát valakiével, az enyémmel, Apáéval vagy a testvéreiével egy fogmosócsészébe együtt tegye le. Az apja szerint sokkal régebben kezdte ezt, ugyanis régebben vele mosott fogat, amikor én még esténként szoptattam, és Isti segédkezett Katicának az esti mosakodásban és a fogmosásban. Ez alatt elég gyakran találtam az én fogmosó csészémben a Katica poharát, s a fogkefém mellett az ő fogkeféjét. Egy este Isti meg is kérdezte, miért teszi oda? Azt felelte, „mert szeretem anyát.” Jólesett.

Aztán  szép lassan kimaradt Ágica és Veronika esti szoptatása, és most már Isti altatja el a kicsiket, míg én vagyok jelen Katica esti fürdőszobai tevés-vevésében. Látva, milyen gondosan rendezgeti a fogkeféket fogmosás után, én is megkérdeztem, miért teszi össze az ő fogkeféjét például az enyémmel? Ugyanaz a válasz: „mert szeretlek anya.” Puszit adtam, megöleltem.

Katica most már egyedül mossa a fogát, és utána éppoly gondosan elhelyezi valamilyen kombináció szerint a fogkeféket és a poharakat: az én csészémbe az övét meg az enyémet, Ágica poharába az övét és az Ágicáét, Ágica poharába az enyémet a két kicsiével, az övét meg az én csészémbe Apáéval, vagy az egész családét az én csészémbe, stb. Egy este megkérdeztem, miszerint csoportosítja? Azt felelte, attól függ, ki kit szeretett a legjobban aznap. Megkérdeztem, hogy szerinte a szeretet változhat napról napra? Azt felelte, igen. Én azt mondtam, hogy szerintem azért a szeretet valami állandóbb kötelék, és nem befolyásolják a napi tényezők. Látszott, hogy elgondolkodik rajta. Nála a szeretet több annál, amit érzünk, nála a szeretet az, amit nap mint nap teszünk. És ő a szülei és testvérei tetteiből nap mint nap gondosan leméri a számára leszűrődő szeretetet.

Ma este az én csészémbe került Katica fogmosó csészéje, abban volt az én fogkefém mellett a Katicáé és az Istié. A kicsiké meg külön külön az ő csészéjükben. Együtt töltött vasárnapunk volt, délután a főtéri fagyi-fesztiválon is voltunk, meg a sétatéren, ahol az ugrándozóban is volt Katica, aztán egy kis játszóterezés után hazabiciklizett a három lány. Úgy tűnik, ma mindketten sikerült Katica igényeire odafigyelnünk, meg volt elégedve velünk, ezért mindkét szülőnek egyformán kijárt a fogkefék által kifejezhető szeretet.

Egyébként amikor Kovásznán voltunk, Csillánál megfigyelte, hogy ott van olyan fogkefetartó, amely egy fedett csészéből áll, a tetején több lyukkal, s ebbe az egész család fogkeféje belefér. Katica ezt látva elmondta, hogy szeretné, ha lenne nekünk is ilyen. Azóta is keresem, még nem találtam…

Apa és Anya dolgai

Túlságosan is sok időt töltünk számítógép előtt ülve – ezt látják folyamatosan a lányaink, ami nem valami jó dolog… Bár mostanában inkább csak éjjelente lehet itthon dolgozni, néha nappal is próbálkozunk.

Apa számítógépen tervez, plakátokat, műsorfüzeteket készít, időnként a műhelyben plakátokat szitáz, és november óta egy új munkahelye is lett: a Kolozsvári Rádió honlapjának egyik szerkesztőjeként dolgozik. Ez azt jelenti, hogy hétköznapokon 4 órát a rádiónál tölt, azazhogy feltölt – híreket, rádiós műsorokat tesz fel a világhálóra, és időközönként rádiós plakátokat is tervez, munkája itt követhető. Emellett a Minimum Party alkotótábor honlapját is szerkeszti, amikor lehet, és a katalógusokat is megtervezi-szerkeszti. Most készül a nyolcadik ilyen alkotótábori dokumentációs katalógus a 2009-2010-es évek táborairól, remélem, végre eljut a nyomdába.

Én Minimum Party-s pályázatokat írok és számolok el, szervezem a tábort újra és újra (jövőben lesz a tizenhetedik!), s közbe-közbe az Erdélyi Művészetnek küldök interjút vagy más írást, amikor tehetem, elmegyek egy-egy kiállításmegnyitóra, időnként kiállítást nyitok meg. Ez utóbbira nemrég is sor került: cikk jelent meg róla a Krónikában, a Szabadságban, szó volt róla a Kolozsvári Televízióban is, és a megnyitó szövege is megjelent. Ezekre a teendőkre csakis éjszaka tudok időt szakítani, mert napközben ugyebár gyereknevelési szabadságon vagyok, ami azt jelenti, hogy teljes bevetéssel a gyerekekkel és a háztartással foglalkozom (na persze, marad idő egy-egy kis facebookozásra is).

Katica hétköznapokon óvodába jár, őt reggel Apa viszi, délután 5 órakor én hozom el. Ágica és Veronika mostanában nem akarnak magukra játszani, kevés időt töltenek el önálló játékkal, mindenbe bevonnának engem vagy az apjukat. Hétvégéken itthon van Katica, és egy-egy kis időre ő le tudja már foglalni a kicsiket, kezdenek egész jól játszani együtt, az időszakos konfliktusoktól, civódásoktól eltekintve.

Nem győznénk a mindennapi teendőket, ha nem lenne időnként segítségünk. Nusi néni gyakran eljön segíteni, főleg amióta Isti dolgozik a rádiónál, míg én Katicáért megyek, ő játszik Ágicával és Veronikával, amiért nagyon hálásak vagyunk. Ám amikor a teendők igencsak egymásra szerveződnek, kétségbeesetten hívom keresztanyámat, aki mindig első hívásra buszra ül és eljön pár napra segíteni. Ilyenkor még nappal is el tudok egy-két dolgot végezni. Így volt ez legutóbb is, amikor a Minimum Party katalógus korrektúráját és még pár dolgot meg kellett csinálnom, keresztanyám segített be. Ittléte alatt minden nap három órát sétálni volt a három lánnyal, ez alatt én jól haladtam a teendőimmel, és a lányok is jól szórakoztak keresztanyámmal. Íme néhány kép, ami akkoriban készült:

Önálló tejbegríz evés:

Katica meggyúrta a pánkó és a darázsfészek tésztáját:

Ágica a befirkált fal előtt:

Veronika lapátolna:

Meg seperne:

Keresztanyjának hamar vissza kellett mennie, dolgainkat újra inkább csak éjszaka végezgetjük. Most is elszámolást kéne készítsek… de már nagyon akartam ide is írni egy kicsit, úgyhogy az elszámolás holnap éjszakára marad.Tegnap éjszaka egy pályázatot adtam le, és ez így megy nap mint nap. Olyan jó lenne kicsit többet aludni…

 

 

Versek egy füzetből

Amíg Keresztúron voltunk, keresztanyám elővette azokat a verseket, amelyek anyai nagymamám emlékét őrzik. Benne van az én anyum elvesztése iránti fájdalom is. A verseket Némethi Jolánka kissolymosi papné írta 2001-ben, aki akkoriban járt keresztanyámnál, amikor ő nagymamámat Keresztúron gondozta. Ezek a versek nyomtatásban nem jelentek meg, a papné füzetéből írtam ki, hogy nekünk is megmaradjon.

Júliánnánál járva
Benyomásom a látottak alatt

Valakit kerestem otthon
S mivel nem találtam
Egy másik ajtón kopogtam
Kattan a zár, nyílt az ajtó
Kire gondoltam, otthon volt (megkaptam)
Kedvesen behívtak, jöjjek
Oly régen nem láttak,
Ketten voltak a meleg konyhában
Beszélgetve csöndbe, anya és a lánya.
Ült az öreg édesanya
Ki télire lányához költözött
S mind egész életében dolgozott
Tétlen most sem ülhetett
Előtte egy tálban reszkető kezével
Paszulyt bontogatott.
Először nem ismert meg
Ritkán találkoztunk
De mikor rájött, ki vagyok
Szeméből peregtek a könnyek
Mit reszkető kezével sűrűn törölgetett.
Mert tudta, egyforma bánatunk
Felnőtt gyermeket vesztettünk
Kiket halálunkig fájlalunk, siratunk.
S mint így beszélgetünk
Lánya almát hámoz
Szeletekre vágva, tányérra téve
Az édesanya ölébe rakja
Tessék édesanyám, hagyja azt a munkát
Nem olyan fontos az
Fogyassza az almát
S nem telik egy pár perc
Anyja reszkető kezéből
Szétgurult az alma, az anya bánatára
Ő ezt nem akarta
A lánya munkáját megszaporítani
Nem, nem akarta.
Lánya meg nyugtatja
Semmi baj, nem történt semmi
Nyugtatja az anyját,
S újból almát hámoz
Cikkekre vágva elébe rakja
S kedvesen kínálja, tessék édesanyám
Fogyassza nyugodtan s ha kér
Szívesen hámozok még.
S a reszkető kezeket megsimogatva
Az öreg édesanyát így nyugtatva.
Ekkor egy gondlat villant át agyamon
Egy régen írt versen elgondolkozom
Melynek tartalma most szinte lejátszódott,
Melynek címe és szövege
Az anya megbecsülése

Az anyádal becsüld meg

Becsüld meg anyádat
Ki szült, nevelt, gondozott
Ki életet adott s annyi sok-sok
Álmatlan éjszakát érted föláldozott
Amíg kicsi voltál ölébe ringatott
Tejével táplált, s néked adott minden jó falatot.
Ha beteg voltál, anyád melletted
Sírva imádkozott.
Ő fogta kezed, Ő tanított járni
Kis kezed összetéve Istenhez imádkozni.
Hogyha bánat ért, Ő vigasztalt téged
Törölte könnyedet, bár a szíve vérzett
Ha örömed volt, abban is osztozott
Örömben, bánatban mindig melletted volt.
S ha te már nagy lettél, mert elteltek az évek
Fekete hajából lassan hófehér lett
Ha az arca ráncos, a keze már remeg
Ha segíteni úgy ahogy szokott
Már nem tud, Te kell hogy segítsed
Akkor is anyád Ő, s anyádat becsüld meg.
Ne légy hozzá durva, ne szidalmazd soha,
Ne keserítsd életét öreg napjaira
Hisz az életben úgyis annyi
Sok gond, baj szomorúság jutott
Ne keserítsd életét hisz Ő
Értetek mindent föláldozott.

Gondolatok, Valóságok

Egy kellemes, kényelmes
Jó meleg szobában
Egymással szemben ült
Két édesanya.
Elárvult székely falvaink
Két idős asszonya.
Gyermekeik hozták ide őket
Hogy a hideg téli időt itt töltve
Jól érezzék magukat
A meleg, szerető család körében
Itt az „idegenben“, de itthon Erdélyben.
Ez most idegen világ körülöttük,
Az „otthon“ „ott“ van egy székely faluban,
Egy magára maradt
Lakatlan házban.
Itt Ők hála Isten, egymásra találtak
Gyermekei az egyre fogyó
Székely hazánknak.
Minden nap csendben elbeszélgetnek
Beszédeikben az „otthonra“
A múltra emlékeznek
Pedig itt jól megy dolguk
De ez a jelen,
Ők a múltban éltek
Szorgalommal végzett munkás életet
És beszéltek a múltról,
Boldog gyermekkorról,
Két székely faluról, szépséges tájáról.
Kicsiny falujuknak jó szokásiról.
Sok-sok gyermekcsínyről,
Örömről-bánatról,
Székely népünk, s maguk
Nehéz napjairól.
Boldog ifjúságról, párválasztásról,
S szemük csillogása elárulja őket
Szépek ezek az emlékek.
De van mikor nehéz a szó
Fáj az emlékezet, szemük könnyes lesz
A szív nehezebb, társat, gyermeket
Siratnak a könnyek.
Átélik egymásnak örömét, bánatát,
Mert minden nap együtt járják be
A múltnak göröngyös útját.
Beszédeikben a történések
Meg-meg ismétlődnek, de ez nem zavarja Őket.
Így telnek a napok, de tudják:
Ha majd eljön a nyár
S Isten is úgy akarja
Egy kicsiny székely falu
Egy bezárt családi ház emlékeivel
Szépségeivel mindig haza várja

Anyaközelben

Veronika gyakran kéri, hogy a karikás kendőbe tegyem és magamra kössem. Amikor csak meglátja a karikás kendőt a fogas tetején, kérőn mutogat felé, míg le nem veszem, és magamra nem veszem vele együtt. Ilyenkor arcáról boldogság árad.

Még nem beszél, de igencsak beszédes pillanatok ezek: a közel két éves gyerek nagyon szeret még anyjához közel, ölben lenni. Gyakran előfordul, hogy az ikerlányok egyszerre kérik, hogy ölbe vegyem őket, s ilyenkor egymást eltaszigálva, minél közelebb próbálnak férkőzni hozzám. Ezt főként Veronika teszi, Ágica sokszor hátrányos helyzetbe kerül Veronika akarnoksága miatt. Máskor meg mindketten örülnek, ha egyszerre tartom őket ölemben, ezt viszont csak pillanatokig bírom állva, ilyenkor inkább leülök valahova, akkor meg a hasam gyúrásáért szállnak közelharcba. Szoptatás közben is folyton verseng a két kis kéz a mellkasom körüli kis részen, hogy minél nagyobb területet simogathasson zavartalanul. Egymás kezét újra és újra elemelik az ütközés kizárása érdekében, gyakran be kell avatkoznom a kis kezek játékába. Úgy tűnik, Ágica „bőréhsége“ nagyobb, de Veronika is akaratosan kikéri a magáét.

Október 31 és november 1 – világítottunk

A halál az élet velejárója, ezt Istivel már tudjuk jól, mert mindketten hamar elveszítettük szüleinket és nagyszüleinket is részben. Katicánk a “Boldogan éltek, míg meg nem haltak”-szerű elgondolkodtató mesevégen kívül is hallott már halálról, meghalt hozzátartozókról. Addig, amíg a halál még számunkra is nehéz téma, hiszen a vele való szembesüléskor még felkészületlenek voltunk rá, igencsak nehéz a szükséges természetességgel beszélnünk róla.

A Halottak Napja egy olyan alkalom, amikor meghalt családtagjaink sírjához látogatva, róluk mesélhetünk gyerekeinknek. Katica idén már elég nagynak bizonyult arra, hogy a meglévő fényképek segítségével és emlékeink felevenítésével emlékezzünk az eltávozottakra. Idén csak Abásfalvára, az én anyai nagyszüleim sírjához, Udvarhelyre, a szüleim és az apai nagyszüleim, illetve nagynéném sírjához jutottunk el.

Együtt gyújtottuk a gyertyákat 31-én Abásfalván és 1-jén az udvarhelyi unitárius temetőben. A kicsiket is magunkkal vittük mindkét helyre, éberen figyeltek. Az utóbbi helyen Isti már nem volt velünk, vissza kellett jöjjön Kolozsvárra, de ott voltak Keresztanyám mellett Gyula és Karcsi bátyám családjukkal. Remélem, hogy ily módon egy meghitt családi szertartásként fogta fel Katica ezt a három és félévesen megélt Halottak Napját, amihez az unokatestvéreivel való találkozás pozitív élménye is társulhatott. És azt is remélem, hogy nem fog félelemmel gondolni a halálra.

Nem panaszkodhatok

Lányaim vannak, így aztán be vagyok biztosítva: a konyhai munkában lesz majd segítségem. Legalábbis a jelek kezdenek erre mutatni: Katica mindent kipróbálna már most. Majonézet is kavar, ha kell, s a vinetát is megvágja, ha lehetőséget adok rá. A tésztagyúrás az egyik kedvenc konyhai foglalatossága, de szívesen segít már az edények elpakolásában is. Igyekszem szép sorban mindent megtanítani – velem is ezt tette az anyukám meg a nagyanyám, hálás is vagyok ezért nekik.

A kicsiknek ha sikerül belopakodniuk a konyhába, akkor egyelőre csak a “földtörlésben” segítenek, de ezt inkább próbálom megakadályozni. Ellenkező esetben a Katica által lehullatott kukoricapelyhet és más ételhulladékot is felszedegetnék.

Én ezt nem hinném

Hogyan csináljuk ki saját gyerekünket? címmel jelent meg a Manna.ro-n egy csupa sarkításokra alapozó írás, ami nem feltétlen érdemli meg, hogy itt reklámozzam. De megteszem, hogy elrettentő példaként szolgáljon, ennyire nem kéne sarkítani!

Én sokkal derűlátóbb lennék e tekintetben. S amikor ezt írom, arra gondolok, magam is szívesen elolvasnám, ha már senki nem tudja nekem elmesélni, mi volt az első szótag vagy szó amit a számon kiejtettem, mekkora koromig szoptam, mikortól szoktam bilire, jó étkű gyerek voltam-e? Hogy mindezek megírásához egy szülő a szélesebb nyilvánosságot választja, az talán azért van, mert az ismerős olvasók biztatása is élteti az ilyen babanaplót. Amikortól gyerekeim már képesek megőrizni saját emlékeiket, akkortól nyilván nem írnám meg ilyen részletesen a vele történteket. De addig fontosnak tartom, és egyáltalán nem azért, hogy ezzel másoknak kiszolgáltassam.