Szeptember eleji kiruccanás

Szeptember 4-én Margittán ért a reggel. A beteg Katica éjszakai tombolása után fáradtan maradt Apa és Anya egymást váltva ment le a medencéhez fürödni. A jó forró víz kevés időre feledtette a gondokat, kicsit felfrissített. Utána bepakoltuk a cuccokat az autóba, Katicát is beültettük és indultunk is megkeresni a 30 kilométerre fekvő országhatárt. Érmihályfavánál szándékoztunk átkelni. Csendes határátkelő hely, ahol a román és a magyar határőr együtt ellenőriz. A román határőr vissza szeretett volna fordítani, mert nem volt Katicának születési bizonyítványa – hiszen az útlevél osztályon azt mondták, nem szükséges vinni magunkal más papírt, mint a Katica útlevelét. Azonban az számunkra is ott derült ki, hogy az útlevélben nem szerepel az, hogy kik a Katica szülei, s mivel én nem vagyok Molnár, kétségessé vált, hogy ki az anyja. Végül a határőr jóindulatán múlt, hogy csak átengedett, de akár vissza is küldhetett volna. Így aztán elindultunk Debrecen felé, ahol az autópálya megtalálása nem is volt egyszerű dolog, hisz a térkép és a valóság nem mindig ugyanazt mutatta.

Végül megtaláltuk a feljáró utat és életemben először kipróbálhattam, milyen autópályán vezetni. Opelünk szépen gyorsult, vidáman haladtunk, Katica jórészt aludt, a muzsika szólt (vettünk az autóba indulás előtt zene-lejátszót), száguldottunk 120-160 km/h-val a kb. 230 km-re levő Budapestre. Két helyen álltunk meg benzinkútnál, Katicát etetni és tisztába tenni.

Budapestre megérkezve a Margit körút környékén ebédeltünk egy kisvendéglőben, Katica nem kért semmit. Utána tisztába tenni Réka unokatestvéremhez mentünk fel. Aztán elindultunk, hogy még időben elérjünk az 5 órakor kezdődő Szörtsey Gábor emlékiiállítás megnyitójára, amit uticélként tűztünk ki. A belvárosban a parkolás nehéz dolog volt, sokára találtunk egy utcát, ahol az autót hagyhattuk, majd elsétáltunk az időközben elkezdődött megnyitóra. Itt Gyula bátyámmal és Krisztával is találkoztunk, illetve még néhány művész ismerőssel. Mivel Katica nem érezte jól magát, köhögött és hányt is egy kicsit, egy kis időzés után mentünk innen. Csilla unokatesóval az édesanyja Alkotmány utcai lakásán beszéltünk meg találkát, ahol Emőke nénivel és Marica nénivel is találkozhattunk. Szegény Marica néni 98 éves, ágyban feküdt, de megismert, aminek mindenki örült, mert már nem mindenkit ismer fel. Már besötétedett, amikor Csilla irányításával a zuglói lakásába mentünk, ott száltunk meg éjszakára. Katica kicsit jobban aludt éjszaka, de még volt egy kis hányás. Éjszaka végre kipihentük magunkat.

Másnap, pénteken délelőtt Balatonra indultunk, újra autópályázhattunk, most már gyakorlottabban vezettem az autót, egész jól haladtunk, kora délután már Balatonrendesen voltunk, Csilláék családi nyaralójában. Miután kipakoltuk az autót és elrendezkedtünk, Katicát babakocsiba tettük és elsétáltunk a Balatonpartra egyet fürödni (Pálköve nevű szomszédos helység partján). Már csak az esti napsütést kaptuk el, én egyet úsztam a vízben, Isti nem akart fürödni, csak a víz szélén mártóztak meg Katicával kis időre. Miután visszamentünk a házhoz, tüzet raktunk az udvaron, nagyon kellemes volt az első igazi nyaraló esténk. Katica is későn feküdt le, élvezte a tűz mellett.

Szombat délelőtt lustálkodtunk, az udvaron Katicának meleg vizzel töltött felfújható medencében lehetett fürödni, én napoztam egy kicsit és játszottunk Katócával. Kora délután beültünk az autóba, hogy szétnézzünk a környéken. Ábrahámhegynél lekanyarodtunk a partvidékről Salföld irányába. A szépen rendezett üdülőfalú a turizmus nyújtotta lehetőségeket kiválóan kihasználja. 1769-ben épült temploma nem volt nyitva. Az őshonos magyar állatfajtákat bemutató Természetvédelmi Majorba csak benéztünk, ugyanis a jegypénztáros javaslatára egy kis kitérőt tettünk, s ide később du. 4 órára jöttünk vissza, amikor lovasbemutatóra került sor.

Tapolcára autóztunk megnézni a tavasbarlangot, amelyben csónakázni is lehet. Katica az autóban elaludt, ölünkben vittük, s míg a sort kiálltuk, hogy a csónakba ülhessünk, végig aludt, akkor ébredt fel, amikor beültünk a csónakba. Innentől már nagyon figyelt, mert igencsak izgalmas volt ahogy Apa körbekormányozta a barlangjáratokon a kis csónakot, ami folyamatosan csapódott neki a szűkös járatok falának. A csónakokba való ki- és beszállást irányító bácsitól megtudhattuk Tapolca természeti ritkaságának történetét. A tavasbarlangot 1902-ben kútásás során fedezték fel, majd tíz évvel később a látogatók előtt is megnyitották. A karsztvíz által kialakított háromszintű barlangrendszer alsó termeit és a felső járatok egy részét 19 Celsius-fokos víz borítja. Ezt a mintegy 300 méteres szakaszt csónakkal lehet körbejárni. A változó mélységű, tiszta vízben jól láthatók az alsó termekbe vezető lejáratok is. A szarmata mészkőben kialakult barlang különös érdekességét a benne levő tavak nyújtják, melyek zöldes színű vizén – néhány évnyi szünet után – 1998-tól újra lehet csónakázni.

Du. 4 órára visszaautóztunk Salföldre, ahol már el volt kezdődve a lovasbemutató. Készítettem videófelvételt, hiszen a lovasbemutató egyik érdekessége volt, hogy az ostort mesteri fokon kezelő lovasok Isti-Apát is megostorozták. A bemutató fénypontja a híres ötösfogat, de mivel csak videóztunk, fényképet a netről töltöttem le, íme:

A lovasbemutató után megnézhettük az őshonos magyar háziállatfajtákat, olyanokat mint például a rackajuh, a komondor, a szürkemarha, a mangalica és a bivaly. Mint utólag kiderült, a szolgáltatásban benne lett volna az is, hogy lovas kocsival bejárjuk a Káli-medence nevezetességeit és megtekintsük a Salföldtől déli irányban, az erdőben rejlő pálos kolostor romjait. De mivel az állatnézéssel hosszan elidőztünk, végül a saját autónkkal indultunk a pálos kolostort megkeresni. Izgalmas autókázás volt, mivel kicsit tévelyegtünk a hepe-hupás földúton, ami a kolostor felé vezetett. De a látvány lenyűgöző volt, itt is videóztunk. Egy 1307-ben kelt okirat már említést tesz a Mária Magdolna tiszteletére épített pálosrendi kolostorról. A XIV-XV. században, gótikus stílusban épült a pálos kolostor és templom romjai, mivel háborúk nem érintették a területet, meglehetősen épen őrzik a kolostor egykori formáját. A templom falai a tetővonalig megmaradtak; gótikus ablakait ezért ma is meg lehet csodálni. Közben kiderült, hogy a templomot felszentelik és a gyönyörű erdei környezetben esküvőket lehet rendezni majd.

Leírás a netről:

Salföldi pálos kolostorrom

1263-ban említi először oklevelében Pál veszprémi püspök. Azonos a kövesúti (kőveskúti vagy esetleg kőkúti) Szent Mária Magdolnáról elnevezett pálos kolostorral. 1475-ben István bíboros búcsúengedélyt adott a kolostortemplomnak. A kolostort és a templomot a XV. században gótikus stílusban átépítették, melynek csúcsíves ablakából egyik mérműve épségben ránkmaradt. A pálos rend lakói a török hírére elmenekültek, s többé nem tértek vissza erre a helyre. A kolostor maradványainak végső pusztulása a XIX. században következett be, mikor is a közelben juhakolt építettek, s alapanyagként használták föl a kolostor és templom köveit. A sors iróniája, hogy már az akol is romokban áll.
A pálos rendre jellemző építési stílusban épült: a templom keletelt, s tőle északra helyezkedik el a kolostor, azzal egységet képez. A szentély a nyolcszög három oldalával záródó kivitelű (gótikára jellemzően) és azonos szélességű a templomhajóval. Egy kisebb védmű védhette a kolostort, melynek nyomai ma is láthatóak. Már a pálos rend megjelenése előtt állt itt egy kis román templom, melyet késöbb átalakítottak a saját igényeik szerint. A XV. században a jelenleg látható feltűnően hosszú szentélyt építették hozzá. A szentélyt a hajótól egy gótikus diadalív választ el.

A salföldi kitérő után a Balatonpartra siettünk, hogy mielőtt a nap lemegy még egyet fürödhessünk is. Badacsonytomaj strandját választottuk ki, ahol az egész család vízbevonult. Mivel a nyári fürdőszezon már lejárt, ingyen lehet strandolni, de sajnos ilyenkor már a szúnyogokat nem írtják, s elég sok volt belőlük. Katica a parton homokvárépítéssel időzött el, én és Isti is úsztunk egyet-egyet váltva. Aztán a közeli kisvendéglőben vacsoráztunk és továbbindultunk megnézni a híres Badacsonyi szőlőtermő-borkészítő vidéket. Sötétben érkeztünk fel a domboldalra, az emelkedő út egy részét autóval, másik részét gyalog jártuk be. Ide nappali fotót teszek be, de a sötétben is csodálatos látvány volt a domboldalról a fényárban úszó Balaton.

Bort is vettünk kóstolóba, majd késő estére visszamentünk Rendesre, mert már ideje volt a vidáman sétáló babócát lefektetni. A kerti tűzben krumplit sütöttünk, sokáig elüldögéltünk a tűz mellett Katica lefektetése után.

Vasárnap délelőtt egy kis lustálkodás után újabb körútra indultunk. Mivel a Balaton vize eléggé hideg volt Katicának, azt terveztük, hogy megkeressük a közeli Hévizet, hogy melegebb vízben is fürödhessen kislányunk. Az első állomás Szigliget volt, ahol megnéztük a várat. Leírás és képek találhatók a neten: http://mars.elte.hu/varak/szigliget/szigliget.htm

Apa a várudvarban kipróbálta a nyíllövést, de az ötből egy nyílvessző sem jutott célba. Katica sokat lépcsőzhetett, míg teljesen bejártuk a várudvart, felsővárat és a tornyokat. Katica a várkápolnában szopizott, majd egy kisfiúval is játszott. Lenyűgöző látvány a romos várépületből látható panoráma. Remélem, sikerül valamikor végignéznünk a sok felvételt, amit a videóval készítettünk. A fotózás sajnos az egész kiruccanás alatt elmaradt, mivel a fényképezőgép kártyája otthon, a letöltőben maradt. Van ez így…

Szigligetről Hévizre vezetett utunk. Hévíz Magyarország legjelentősebb gyógy-idegenforgalmi központja, jelentőségét a világon egyedülálló, legnagyobb melegvizű tőzegfenekű, 4,44 hektár kiterjedésű gyógytavának köszönheti, melyet 50 hektáros véderdő ölel körül. A  tó vizét geometrikus energia melegíti. Hőmérséklete a nyár nagy részében a 30-35 Celsius fokot is eléri és télen sem csökken 26 Celsius fok alá. Az itt megforduló emberek többsége azért jön, hogy regenerálódjon. A gyógyvíz elsősorban a mozgásszervi betegségek esetében fejti ki kedvező hatását. A település utcái, terei, parkjai és sétányai gondozottak. A tóban tavirózsák közt lehet úszkálni. Hévízen a gyógy-idegenforgalom több mint 200 éves múltra tekint vissza, e múltat a gyógyfürdő épületének falain található képek jelenítik meg.

Itt is külön-külön úszkálhattunk Apával, mivel Katicát a mély vízbe nem mertük bevinni, szerre mentünk a hatalmas tóba, Katica pedig a kisgyerekeknek kiépített medencében pancsikolt. Ebbe a medencébe felnőtt nem fürödhetett, így elég nehéz volt behajolva felügyelni babócánkat. Ennek ellenére hosszasan fürdőzött és még csúszdázott is bele a vízbe. Fürdés után a gyógyfürdő melletti sétatéren sétáltunk, Katica nagyon élvezte.

Héviz után kicsit még körbejártuk a Keszthelyi öbölt, elmentünk Balatonkeresztúrig, közben besötétedett, így visszafordultunk Rendesre. Ez volt az utolsó esténk itt, másnap délelőtt szedelőzködtünk és elindultunk vissza Budapestre, kisebb kitérőkkel.

Hétfőn Budapest fele az első kitérő a Tihanyi-félszigetre vezetett. Tihanyt Magyarország egyik legszebb fekvésű településének tartják: “látványos táj és természeti adottságokban bővelkedő község” – olvasható róla az interneten. Mi az apátság épületeiben időztütünk el hosszasan, megnéztük az Apátság templomát és altemplomát.

Tihany magyar történelmi vonatkozású múltja I. András királlyal kezdődik, aki 1055-ben itt építtette meg családja temetkező helyét, és egyben egy kolostort is. Ez a sír a mai apátság altemplomában megtekinthető. Az altemplom a magyarországi román kori építészet egyik szép alkotása. A Tihanyi Apátság latin nyelvű alapítólevele is ki van állítva az altemplomban, a latin nyelvű okirat a birtokhatárok leírásakor számos magyar szót és kifejezést is tartalmaz. Ez, a Tihanyhoz kötődő nyelvemlék az apátság alapító levele számít a legbecsesebb relikviának, amelynek eredeti példányát Pannonhalmán őrzik, mi csak a másolatát tekinthettük meg itt.

A kolostorba, a mai Tihanyi Apátságként ismert intézménybe bencés szerzetesek kerültek, amely rend az apátságot a XVIII. század során újjáépítette, majd az államosításban elvesztette. Ma már ismét az ő tulajdonuk, az épületet ők renoválták, és a két felépült torony 1752 óta a félsziget jelképe. Az apátság mai, barokk stílusú temploma a domb tetején nemcsak a környék, hanem Magyarország egyik emblematikus jelképe is. Nem tudtunk fotózni, de manapság már majd minden megtalálható a neten, így még virtuális körkép is található az apátsági templomról a következő címen: http://tihany.osb.hu/.

A kolostor kiállító termeinek falain egy igen értékes fotókiállítás volt látható, amely megörökítette Magyarország összes régi templomát. Ezt is körbevideóztuk, jó lenne eljutni mindenfele látogatóba. A kolostor udvarán egy kis cukrászdában sütit ettünk, majd egy ajándékboltban vettünk tihanyi bort, s elindultunk Budapest fele.

Persze, most is letértünk az útról, mert meg akartuk nézni a Velencei-tavat. Itt szeptember eleje már a turistaszezon végét jelenti, a kihalt tóparton senki sem tartókodott, és minden bolt be volt zárva. Nyáron bizonyára forgalmasabb ez a hely, hiszen Magyarország második legnagyobb természetes tava közkedvelt üdülőhelynek számít.

E kitérő után kis keresgélés után visszakanyarodtunk az autópályára, itt haladtunk Budapestre, ahol ezúttal csak átutaztunk, és Dabasra mentünk. Itt lakik Vranyecz Jancsi bácsi és Rózsa néni (2 évig házigazdáink a Hajnal negyedben), akik 2 kis unokájukat nevelik. Zoli fiúk is itt volt, együtt est-ebédeltünk, a gyerekek játszottak Katicával. Nem maradtunk itt éjszakára, hanem Csilla unokatesóhoz mentünk vissza Pestre aludni. Későre érkeztünk, Katicát rögtön le is fektettem, majd Csillával borozva a további útvonalat próbáltuk összeállítani, szálláshelyekről is információkat keresve a neten.

Kedden délelőtt indultunk Eger felé. Átautóztunk a Mátrán, megálltunk a Kékes-tetőn, amely Magyarország legmagasabb hegycsúcsa, 1014 méter magas, a Mátra hegységben (Északi-középhegység) található. Innen indul az ország leghosszabb sípályája (1,8 km). Tetején tv-torony található, amely kilátóként látogatható. Katica itt végig aludt, mi fagyizás és egy kis nézelődés után folytattuk az utat Egerbe, a Szépasszony völgyébe. Előtte azonban egy kis kitérővel a Recsk melletti kínzótábornak állított emlékparkba vezetett utunk. Faludi György Pokolbéli víg napjaim c. könyvéből tudtam egy keveset erről a kínzótáborról, de azt, hogy most milyen múzeum őrzi múltját, nem tudtam. Komor őrtorony és szögesdrót maradványai fogadtak.

Nemzeti Emlékpark Recski Kényszermunka Haláltábor (1950-1953)
Recsken hozta létre 1950-ben az Államvédelmi hatóság Magyarország kommunista kényszermunkatáborát.

A kőbányájában a minimális létfeltételek között dolgoztatták folyamatosan az 1500 fogvatartottat. Az ittlévő rabokat rendszerellenesnek nyilvánították, és bírósági ítélet nélkül deportálták ide. A szovjet gulág-táborok mintájára szervezett munkatábor 1953-ban szűnt meg. Egyetlen ember szökése segített ebben aki a Szabadeurópa rádióban beolvasta eltüntnek nyilvánított társainak nevét és elárulta hollétüket.

Egy rekonstruált barakkba van kiállítva néhány újságcikk és az 1950-53-as éveknek a munkatáborral kapcsolatos információi. Síri csend fogadott ezen a helyen, bár még volt néhány látogató, mindenki csendben olvasgatott, s a csendet csak időnként zavarta meg Katica hancurozása a poros földön. Fából készült emeletes ágyak, a vályúhoz hasonlító mellékhelység látható itt. Semmi nem védte az embereket télen az esőtől, hótól. Látható még a földbe ásott büntető barlang és a különböző parcellák. A bejárattól nem látszanak a barakkok, azok jóval odébb voltak. Így ha valaki  eltűnt rokonát keresve annak idején el is jutott idáig, nem tudhatta, hogy valóban vannak-e ezen a helyen fogvatartott emberek. A rabokat hozzátartozóik és a külvilág számára eltűntnek nyilvánították. A nős férfiak otthon maradt feleségeit a házasságkötés felbontására kényszeríttették, ezzel lelkileg is terrorizálni tudták az áldozatokat, illetve biztosították, hogy senki nem keresi az itt lévőket. Az emlékiratokban részletesen olvasható milyen kegyetlen módszerekkel kínozták a rabokat. Az emlékparkban eredeti ruhákat, és felszereléseket is láthattunk. Az itt raboskodó férfiak mindennapjairól, és a tábor történetéről készült fényképekkel illusztrált írásokat is érdemes volt elolvasni. Katica néhányat hagyott teljesen végigolvasni, csak szemelgettem belőlük. Számos politikus fényképe, nyilatkozata is megtalálható itt kiállítva. Aki ellátogat ide, elolvashatja miként szabadultak ki végre 3 év után a túlélők és lett vége a rendszerellenesnek nyilvánított emberek kínzásának. Egy beszámolót találtam a neten is: http://www.magtudin.org/A%20recski%20halaltabor.htm. És így utólag keresgélve egy múzeumkritikát is siekrült fellelni, amivel egyet is értek így utólag visszagondolva: http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0642&article=2006-1023-1248-19IVVV.

Katica a barakk-múzeum előtti lépcsőn szopizott, majd mindhárman körbejártuk az egykori barakkok helyét, s egy peluscsere után folytattuk az utunkat. Közben azon gondolkodtam, milyen érzéssel érkezhetnek ide és milyennel távoznak azok a látogatók, akiknek hozzátartozóik itt voltak fogva tartva, esetleg itt haltak meg?

Még pár linket ide bemásolok erről a helyről:
http://www.prokontra.hu/index2.php?option=com_content&do_pdf=1&id=646
http://www.prokontra.hu/content/view/646/2/
http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/2001/0108/tort/tort.html

Továbbautóztunk, igencsak kanyaros út vezetett Egerbe, annak is a gyönyörű borpincés turistacsalogató külvárosába, a Szépasszony völgyébe. Itt ebédeltünk (kiváló a legényfogó leves, azóta már itthon is készítettem, persze, nem sikerült olyan finomra), majd a borpincéket látgattuk körbe és választottunk bort elvinni is. Eger várába zárórára érkeztünk, úgyhogy besétáltunk majd kisétáltunk a várkapun, s a közeli lépcsőkön járt fel-alá Katica. Egy kicsit még sétáltunk Eger óvárosában a macskaköves utcákon, nézelődtünk, Katica elemében volt. Estére szállást kellett keresnünk, de Egerben meg a Szépasszony völgyében drágaság lévén, elindultunk felfedező útra a környékre. Eléggé bizonytalan volt, hogy mi lesz: kisbabával szállás nélkül este 8 órakor, de azt reméltük, a turizmus mindenütt jól működik, s mivel szeptember elején nincs már nagy forgalom, bárhol lesz majd szállás. Nem is csalódtunk, a térképen kinéztük Szarvaskőt, amely az egri püspökség és érsekség Egertől kb. 6 km-re fekvő birtoka volt az idők során. Sötétben érkeztünk a faluba, a reklámok alapján egy Ökó-park nevű szálláshely található itt, de mi nem találtuk meg azt. Isti a kocsmába ment információért, ahonnan egy bácsi velünk jött és eligazított egy kiváló szálláshelyre.

A Diófa vendégház fenn a domboldalban egy kis utcában található. Reggel láttuk a csodálatos panorámával rendelkező fogadó udvarából a Szarvaskői várat. Reggeliztünk, kávéztunk, és összepakoltunk, majd a rom-vár dombjának lábánál megálltunk az autóval. Kisebb gyalogtúrára vállalkoztunk, ahol Katica túrázását videózva másztunk fel. A várról:

Szarvaskő Tarisznyavárnak (az őrség tagjai tarisznyában kapták heti élelmüket) is nevezett erőssége a XIII. század második felében épült, okleveleink szerint 1295-ben az egri püspökségé. A XIV. században már a hegy lábánál megtelepült “Szarvaskő-váralját” is említik. A vár az Eger-patak Szarvaskő-szurdokának bejáratát őrző, kiugró diabázromra épült, a község vámszedőhely volt. 1527-ben a Szapolyai-párti Erdődy Simon egri püspök Péter nevű testvérét tette meg várnagynak, aki 1528 tavaszáig védte a várat Ferdinánd seregei ellen. Dobó István az Egri csillagokban is szereplő Szalkay Balázsra bízta. 1583-ban Christoforo della Stella irányításával megerősítették, de 1596-ban, Eger eleste után őrsége megfutamodott, így 1687-ig a törököké volt. Itt vészelte át a Rákóczi-szabadságharc pestisjárványát Telekessy István egri püspök, aki részt vett az ónodi trónfosztó országgyűlésen is, majd 1710-ben ide vonult vissza, mint méltóságától megfosztott “kuruc püspök”, és itt írta meg védőiratát, amelynek eredményeként a pápa visszaadta főpapi székét. A XVIII. század második felében a vár pusztulásnak indult, bár a két világháború között még magas falrészletek is voltak, ma már csak alapfalai és egy lenyúló bástyája áll. Szirtjéből a község és a szurdok remek tájképében gyönyörködhetünk.

Csodálatos a kilátás a várromok közül:

Útunk a Bükk irányába vezetett tovább, de előbb a Mátrában még megnéztük Bélapátfalva város közelében a Ciszterci apátsági templomot, amelynek román stílusú épülete nemzetközileg is számon tartott műemléki és történeti nevezetesség.

Leírás:

A késő román stílusú templom A Bélkő lábánál fekszik Magyarország egyetlen épségben megmaradt román kori ciszterci apátsági temploma, mely 1232-ben épült. A monostor, amely mellette állott, korábban elkészült, azonban annak csak alapfalait tárták fel, amelyek egy 21×17 méteres teret zártak közre. A feltárást és a templom helyreállítását az 1960-as évek közepére fejezték be. A hajókat elválasztó oszlopok A késő román stílusú templomot a XIV-XV. században gótikus stílusban átalakították. A nyeregtetős, háromhajós és kereszthajós templom torony nélküli. Nyugati, főhomlokzatán nyílik a nagyméretű, bélletes kapu a főhajón, fölötte a rózsaablak, a jobb oldali mellékhajóba pedig a laikus testvérek bejárata nyílik. Keleti végéhez a XVIII. században kontytetős, barokk sekrestyeházat ragasztottak. A belsőben a három hajó a kereszthajóval és a boltozással latin kereszt alakú teret formál. Az egyes hajókat pillérsorok választják el egymástól. A három hajónak megfelelően keleti tájolással egy fő- és két mellékoltár látható. A Szent Imre-oltár 1748-ban készült, a szószék és a hangvető XVIII. század végi copf munka. A sekrestyében az elpusztult monostor kőanyaga, 1232-ben és 1426-ban farakott kövek láthatók.

Hosszasan elidőztünk a templomban és körülötte a kolostor romjai közt, Katica meg az autóban aludta át mind ezt. Hiába na, a kultúrturizmus nem 16 hónapos babának való, de tény, el lehet jutni vele ilyen helyekre, és kis szerencsével nyugodtan lehet szemlélődni is.

Miskolc felé igyekeztünk. A Bükkön át vezetett utunk, a környék falvaiból kiemelném Tarnaszentmáriát, ahol finom körtét vettünk, és ahol véletlenül Magyarország legrégibb és legkisebb, ma is működő templomára bukkantunk. Az épület közel a párkánymagasságokig eredeti, külsejében a X. századi templomot híven idézi.

Leírás:

A Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt templom tetőszerkezete zsindellyel fedett. Az utólag, a XIX. században hozzátoldott tornyos épületrészt a kő színéhez igazodó színű vakolatréteg fedi, jelezve annak későbbi építési idejét. A templombelső sokat visszaad az eredeti tér hatásából. Valószínű, hogy a négyzetes tér boltozott volt. A lefedés lehetett hevederívekkel erősített dongaboltozat vagy csegelyes boltozat. Ma faszerkezetű boltozatkupolát láthatunk. A templom elbontott nyugati falát, kapujának helyét a belsőben szintváltozás mutatja. Körben faragott kőpadkák találhatók, ahol a helyi hagyomány szerint nagy emberek tanácskoztak, fő helyen a fejedelmi hely látható. Az oszlopok érdekessége, hogy az élő fa törzsét utánozva alulról fölfelé keskenyednek.

Részletek a templomról, képek és alaprajz itt található: http://muvtor.btk.ppke.hu/romanika/tarnasz.htm.

Valami rendezvényre készültek, éppen néhányan dolgoztak a templom előtt, de szerencsére beengedtek és megnézhettük ezt a gyönyörű templomot. Ezúttal Katica is ébren volt, velünk jött a templombelső megtekintésére.

Miskolcig már csak egyszer álltunk meg az utszélen Katica szopizott, majd igyekeztünk Miskolctapolcára, hogy itt is fürödhessünk az igencsak népszerű, jó meleg barlanfürdőben. Délután 4 és 6 óra között voltunk benn. Barlangteremből barlangterembe úsztunk, izgalmasabbnál izgalmasabb járatokban, termekben, különféle fényjátékok és a meleg víz különféle fokozatai közt. Katica úszógumiban velünk úszott, azazhogy toltuk-húztuk magunkkal és nagyon tetszett neki. A legtöbbet a legmelegebb medencében időztünk, 35 Celsius fokos vízben. Remélem, siekrül ide még máskor is visszajönnünk, csodálatos élményben volt részünk. Nekem a legjobban a csobogó víz hátmasszázsa tetszett, még sokáig szerettem volna ott időzni, sőt, nem ártana naponta részesülni belőle.

Tapolcáról Miskolcon át Tokaj fele indultunk, igyekeznünk kellett, hogy még időben szállást is találjunk ott. Az eredeti tervhez képest még egy nappal meghosszabbítottuk utazásainkat, ezért volt szükség újabb szálláshelyre. Szerencsen átutazva egy nagy kapu alatt vezetett át utunk, ez a jelképes kapu a Tokaj bortermelő vidék bejárata. Minden irányban szőlővel borított domboldalak övezték utunkat. Tokaj városába már korom-sötétben érkeztünk, lestük a panziókat. Sikerült is egyet találni aránylag közel a város főteréhez. Lepakoltunk és babakocsival késő esti városnéző körútra indultunk. Ez a borparadicsom Miskolctól 54 km-re fekszik, a híres tokaj-hegyaljai borvidéken, két folyó, a Tisza és a Bodrog találkozásánál. Tokaj fejlődésében nemcsak a bortermelésben és borforgalmazásban játszott szerepe, hanem közlekedési csomóponti fekvése is közrejátszott. A Kopasz-hegy lankáin évszázadok óta termelik a szőlőt. A borvidék a Világörökség része. Nagyon szépen rendezett és gondozott sétáló utcája van Tokajnak.

Esti sétánk során a város fő utcáján, a  Derék utcán haladva számos apró bolthelységet láthattunk az esti fényben. A sétáló utca végénél található a főtér, mely számos látnivalót tartogat. Balról áll a római katolikus templom, amely 1913-ban neoromán stílusban épült. A tér nyugati részén pedig a református templom, amely a 19. század fordulóján épült, késő barokk stílusban. Tornya 1896-ban épült fel, szószéke copfstílusban 1822-ben készült. E térre nyílik az egykori Generális ház (katonai parancsnokság helye) is. E teret díszíti még a Bacchusz-kút is a Hétszőlő Rt. épülete előterében, egy aránylag új szobor, amelyet 1988-ban készítettek. A Hétszőlő Rt. tulajdonában van a tér déli sarkán elhelyezkedő, ún. Rákóczi pince, ahol a helyi hagyomány szerint zajlott a Szapolyai Jánost királlyá kikiáltó országgyűlés (1527) – ennek az információnak már utólag néztem utána, mert a sötétben ott sétálva ez a részlet nem derülhetett ki, akkor csupán a tokaji aszúról és ennek jelentőségéről olvashattunk egy tábláról. Késő esti sétánkat egy pohárka bor elfogyasztásával zártuk a sétáló utca egyik vendéglőjében, ahol gyertyák égtek az asztalokon – ekkor derült ki, hogy Katica megjegyezte az “Ég a gyertya, ég, el ne aludjék” dalocskából a következőt: “el ne” és ezt ismételgette sokáig. Az est további része: esti szopi és altatás. Másnap még megnéztük a TV-torony épületét fenn a tokaji hegy tetején, a hosszú kanyargós kitérő azonban nem jelentett oly nagy élményt. Bár elég nagy a panoráma, de éppen a lényeg, a szőlőborította domboldalak nem látszanak innen, mert eltakarják a fák a lelátást. Tokajban borvásárló körútra indultunk, az ún. Szerelem pincesorban csak én vettem kedvemre való bort, a híres édes tokaji Szamorodnit, Isti máshol akart bort választani, így aztán végül a főtéri Rákóczi pincében vásárolt valami olcsóbbat, nem a legjobbat.

Elhagytuk Tokajt és Debrecen felé tartottunk. Egy ideig a különféle falvak között, aztán az autópályán haladtunk. Debrecenen áthaladva Martinka falut kellett megkeresnünk, ugyanis itt laknak Vranyecz Artúr és Tünde barátaink, akiket meg akartunk látogatni. Térkép segítségével elég hamar kikocsiztunk a hatalmas Debrecen városából, és Isti igazításával Martinka is előkerült, bár ez a kis falu eléggé eldugott helyen található. Artúrék szép nagy házat építettek, már be is rendezkedtek, még az udvart kell rendezniük. Itt voltak Artúr szülei is az unokákkal, Jancsi bácsi és Rózsa néni, illetve Zoli fiúk is – velük újra találkozhattunk. Estig maradtunk itt, a kertben ettünk és beszélgettünk, illetve Katicával labdáztunk. Estefele elindultunk a román határ fele, és néhány óra múlva már Margittán voltunk újra, ahol a szállodában szobát vettünk ki, s bár már 10 óra el volt múlva, még bekérezkedtünk a forró vízbe a medencébe. Persze hogy Katóca is fürdött velünk, nemcsak este, hanem másnap, indulás előtt is beugrottunk még egy kis forróvizes fürdőre.

Pénteken Margittát elhagyva még nem rohantunk haza, Isti-Apa a Szilágyságban több meglátogatni való falucskát nézett ki, amelyekben középkori templom található. Ippnél észak irányba letértünk tehát a Zilah felé vezető útról, így jutottunk el Kémer, Kárásztelek, Krasznahídvég falvakon át Somlyóújlakra, melynek 13. században épült református temploma igazi ritkaság. Az épület különlegessége a templom falában emeletnyi magasságban húzódó folyosó. A papné, aki a kulcsot hozta, elmondta, hogy ezen a folyóson az apácák tartózkodtak, ők külön bejáraton át jártak a templomba.

Leírás:

A harangok a templom melletti 1823-ban újraépített haranglábban találhatóak. A templom keletkezésének körülményeit nagy valószínűséggel a falu birtoktörténete határozza meg. Wathasomlyója néven szerepel 1258-ban, amikor Watha (Vata) fia Watha és Dénes fia Pósa, az őseiktől örökölt részbirtokukat Rátót nembeli Lóránt nádornak és Pok nembeli Móricnak (aki királynői udvarbíró, később tárnokmester) adták el. Móric alapította az árpási premontrei monostort Győr közelében, 1251 előtt. Mivel a somlyóújlaki egyház több tekintetben is hasonlóságot mutat a dunántúli falusi templomokkal (az ikerablak osztóoszlopai és a hajó fülkesora Egreggyel, Őriszentpéterrel, Kallósddal, a toronyfelépítés Szigligettel), könnyen lehetséges, hogy a Dunántúlon is birtokos Móric építtette új birtokán, 1258 után. Ez az időmeghatározás a két (román és gótikus) stílus keveredését is jól magyarázza. A kazettás mennyezet 1773-ban, a nyugati (legény-) karzat mellvédje és a szószék koronája 1775-ben készült. A déli és az északi emeleti oldalkarzat kettős ablaksorral nyílik a hajóba. Az oldalkarzatot alul négy pár lépcsősen tagolt, félköríves falifülke támasztja meg. A szentély eredeti kialakítása ismeretlen. Mai formája XIX. századi átépítés. A hajó nyugati falában a toronykarzatra lépcső visz fel. Onnan közelíthető meg az északi és a déli emeleti oldalkarzat, amelyek kettős ablaksorral nyílnak a hajóba. A torony két alsó szintje négyszög, három felső szintje pedig nyolcszög alakú. A négyszöget a nyolcszögbe gúlák vezetik át, ahogy szigligeti avasi tornyon is látható. A torony déli félköríves ajtaja és negyedik szintjének ikerablakai még a román stílust idézik, jellegzetes felépítése viszont gótikus.
Forrás: Entz Géza: Erdély építészete a 11-13. században (Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1994)
Forrás: Erdélyi műemlékek 12.: /Zsigmond Attila: Somlyóújlak, református templom (Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesülete, Transsylvania Trust Alapítvány, 1996)
http://fenykeptar.karpatok.info/fenykeptar/index.htm

A következő állomás Szilágysomlyó volt, ahol a főtéren található domboldalon a római katolikus templomot jártuk körbe. Ezt a templomot Báthory István, erdélyi fejedelem és lengyel király apja építtette 1532-ben. Csak kívülről láthattuk ezt a templomot, aztán kicsit odébb megtaláltuk a Holocaust múzeumot, amit Észak-Nyugat Erdély legnagyobb zsinagógájában hoztak létre.

Több videófelvétel oral-history-szerűen mesél az itteni zsidók tragédiájáról, fényképek ezrei, korabeli dokumentumok, újságcikkek, határozatok, levelek vannak kiállítva a templomban felállított panókra. Kevés időnk volt, gyorsan végigmentünk, érdemes lenne hosszasabban elidőzni az egyes panóknál.

Egy honlapot találtam a múzeumról: http://www.mmhtn.org/muzeu.php.

Kalandos út várt ránk Kraszna fele, mert a térképen kijelölt utak időnként mezei útba vagy kővel frissen megszórt süllyesztőbe vezettek. Csoda, hogy ép autóval megúsztuk és megérkeztünk nagy nehezen Krasznára, ahol a református pap kedvesen és türelmesen kivárta, míg megcsodáljuk a gótikus stílusú, 1391-ben épült templomot. A gyönyörű festett kazettás famennyezet 1736-ból való.

A krasznai református pap javasolta, hogy látogassuk meg még Kecel templomát is, meg is tettük ennek érdekében a kitérőt, de nem találtuk meg a bejáratot a templomhoz, így csak kívülről, távolról, az útról láthattuk ezt az épületet, amit sajnáltunk, mert jó lett volna ide is bejutni és látni ezt a csinos kicsi gotikus stílusban épült templomot.

Innen már Kolozvárra Zilahon át sokkal gyorsabban haladtunk, mert nem akartunk másfele elkalandozni. Estére hazaértünk, Katicát a saját ágyába fektethettük a 8 napos kiruccanás után. Az időjárás igencsak kedvezett nekünk, hazajövetelünkig végig gyönyörű napsütés kényeztetett, kirándulásunk lejárta után az idő is elromlott.

Remélem, mielőbb elindulhatunk újra ilyen kalandos utakra.

Reklámok

2 thoughts on “Szeptember eleji kiruccanás

  1. Visszajelzés: WordPress.com bemutatja 2011-es blog-tevékenységem « Katica és testvérei – családi napló

  2. Visszajelzés: Nyárutó a Balatonon « Katica és testvérei – családi napló

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s