Bent töltött hétvége

Ezt a szombatot és vasárnapot a lakásban töltöttük, bár úgy tűnik, ez lett volna az utolsó melegebb és napsütéses hétvége. Mivel azonban Katica meghűlt, elmaradt a Fekete-tói vásárra való utazásunk, helyette itthoni program volt immun-erősítővel és Nurofennel. Tegnap Katica a kedvenc filmjeit nézte a számítógépről (köztük a Pinocchiót, meg az elmaradhatatlan magyar népmesesorozat néhány részét), [...]

Ősz lett – a Botanikus kertben is…

Gyönyörű napos idő volt az utóbbi napokban. Pár napja mondogatom Istinek, jó lenne még elmenni egyszer a botanikus kertbe, míg még szép az idő és van ott látnivaló, mert aztán beköszönt a tél, s már nem olyan érdekes az a hely. A minap el is indultak. Katica élvezte, bebarangolták az egész kertet, a toronyba is [...]

Tóparti csónakázás

Ma volt Katica Keresztapjának, Cucikának a születésnapja. ISTEN ÉLTESSE! Felhívott, hogy megyünk-e valamerre. Mivel Istinek dolgozni kellett, mondtam, hogy csak én meg Katica mehetünk. Csónakázni hívtak meg Nomikával.
Katica jókedvűen indult a kiruccanásra, a sétatéren végigsétáltunk, s hamarosan le is értünk a tópartra, ott egy padon ülve vártuk meg a keresztszülőket. Lehetett bérelni vízibiciklit, vagy hattyút, [...]

Fellegvári Katakalandok

A főtéri lakhely arra nagyon jó, hogy közel van minden. S bár eléggé szennyezett itt a levegő, a közelben több olyan gyereksétáltató hely van, ahová egyhamar eljuthatunk, ha éppen idő is van rá. Közel a nagy sétatér, közel a Fellegvár domboldala és közel a Botanikus kert is. Isti Katát a legtöbbször a Fellegvári domboldalra viszi [...]

Katica seprűn érkezett

Katica az udvaron játszott, s egyszer csak beérkezett, mondván: „Boszolka vagyok”. És így seprűháton járt-kelt a lakásban egy ideig.