Kalandos hétvége mérföldkővel

A szombati napunk igencsak be volt táblázva. Nagy szerencsénk volt Mamával, hogy itt lehetett velünk, mert így én már korán reggel elindulhattam, hogy a konyhából hiányzó élelmiszereket megvegyem. Persze, hogy elindultam pénztárca nélkül, két utcaforduló után villant be az agyamba, hogy semmi pénz nincs nálam. Még jó, hogy nem a piacon, az árú kikérése után [...]

Segítséggel könnyebben megy

Sok munka összegyűlt, Apa délelőttönként nem haladt a dolgaival, Katica felügyelete és délutáni altatása egymásratevődött a folyamatosan beérkező munkákkal. Így aztán segítséget hívtunk, KeresztMamát Keresztúrról. A múlt kedden estére érkezett meg a Keresztanyám, mindhárman vártuk az állomáson. Katica is megcsodálhatta az Intercity vonat beérkezését, és fogadhatta a vonatról leszálló KeresztMamát.
Katica sok új játékot kipróbálhatott Mamával, [...]

A kis dobozember

Ezek a képek egyértelműen nem Abe Kobó elidegenedett, otthontalan dobozemberét kívánják megjeleníteni. A történet másról szól, s bár lakásunk valóban nincs, de ebben az albérletben, ahol lakunk, sok vicces dolog történik nap mint nap a Katica szeme láttára: apja és keresztapja például előtte szerelik a számítógépet, s a leleményes leányzó a leszerelt számítógép dobozába azonnal [...]

Lábon és jól jeggejt!

A kismamaklubos levelező listán a kedvenc olvasmányaim közé tartoznak a gyerekszáj tárggyal megjelölt levelek. Lassan itt is el kell kezdjem vezetni a gyerekszáj bejegyzéseket. Ma például amikor Katica sokszori kérésre sem akarta felvenni az utcai nadrágját, megkérdeztem:
– Hogy akarsz kimenni, ha nem húzol nadrágot?
– Lábon. – jött az azonnal határozott válasz.
A tegnap reggel, [...]

Anyuka néni és Suzyka

Szombaton, amikor a bábszínház felé sétáltunk (Ördögverő jóbarátokat megnézni), a szokásos történet ismétlődött újra és újra: én erőltetem, hogy Katica a lábán jöjjön, ő meg áll elejembe és kérezkedik fel az ölembe, mondogatva „ölbe, ölbe”. Én megyek tovább ő, szólítgat, kéreget újra és újra, hogy vegyem fel. És egyszer csak így kiált „Anyuka néni!” A [...]